Fed Kupa: Románia-Csehország


-A A+

Előnyhöz juttatta a címvédő Csehországot Karolina Pliskova a női tenisz Fed Kupa-negyeddöntőjében, miután a kolozsvári multifunkcionális sportcsarnokot zsúfolásig megtöltő 7300 nézőt lecsendesítve 6-7, 6-4, 6-2-re legyőzte a legjobban helyezett román teniszezőt Simona Halepet. A nap második mérkőzésén Monica Niculescu és Petra Kvitova csapott össze, a román lány őrületbe kergette cseh ellenfelét és 6-3, 6-4-re győzve kiegyenlítette az állást.

Teljes „harci felszerelésben” jött el KA nap második mérkőzésén Monica Niculescu és Petra Kvitova csapott össze, a román lány őrületbe kergette cseh ellenfelét és 6-3, 6-4-re győzve kiegyenlítette az állást.olozsvárra egy kb. 40 fős cseh tábor is, amelynek „cseszki, cseszki” rigmusa csak addig volt hallható a teremben, ameddig a román tábor el nem nyomta őket.

Simona Halep-Karolina Pliskova 7-6, 4-6, 2-6

A WTA-ranglista 13. helyén álló Pliskova símán megnyert első játszmája után a tíz pozícióval előrébb álló Halep megszenvedett az adogatójátéka érvényesítéséért. Második nekifutásra már Pliskovának sem sikerül olyan jól a szervajáték, így az első bréket a konstancai lány érte el (2-1), aki viszont azonnal „vissza is adta” a bréket. (2-2).

Az ötödik játszma első labdája mutatta meg Halep legnagyobb erősségét, a lábmunkát, ugyanis egy olyan labdát futott be, amit a legtöbb játékos meg se próbált volna elérni. Erőfeszítését siker koronázta, ugyanis a ismét elvette Pliskova szerváját. A megszerzett lépéselőnyt saját szervája megnyerésével biztosította be. (4-2). A pszichológiaival rendkívül fontos – nagyon hosszú - hetedik játszmában Pliskovának nagy erőfeszítésekkel sikerült közelebb lopakodnia. A következő játszmában viszont Halep megnyerte szerváját és egy gémre került az első szett megnyerésétől. Ez nem sikerült első nekifutásra, ugyanis Pliskova hozta szerváját. (5-4). A mérkőzés leghosszabb játszmáját megnyerve vette vissza elvesztett brékjét Pliskova. (5-5). Cseh tábor eufóriája nem tartott sokáig, ugyanis játékosuk a következő gémben elvesztette adogatását, így Halep ismét a szettért szerválhatott. (6-5) A nagy lehetőség kapujában ismét megbotlott Halep, így következhetett a rövidítés. (6-6). Ez aztán drámai izgalmakat hozott, ugyanis két minibrékes előnyét leadva Halep ismét magára hozta cseh ellenfelét, de végül Pliskova hibáját kihasználva 7-5-re megnyerte a tie-breaket és ezzel 1 óra 8 perc után az első szettet is. (7-6).

A második szett első két játszmájában a lányok hozták adogatásukat. (1-1). Az első bréket Pliskova érte el, aki 40-0-ra is vezetett Halep szerváján. A román teniszező visszajött 40-30-ra, de egy könnyű röpte helyett a biztosabbnak hitt alapvonali játékot választotta. Vesztére. (1-2). A következő négy játszmában ismét az adogató fél számára termett babér, így Pliskova tartotta egy brékes előnyét. (3-4).  Itt megtört a „rutin”, Halep egy 8 perces játszma végén visszavette a harmadik játszmában elvesztett brékjét és egyenlített. (4-4). Óriási frusztráció viszont, a következő menetben ismét elvesztette adogatójátékát, így Pliskova az egyenlítésért szerválhatott. Ez sikerült is neki, így 1 óra 57 perc után 1-1-re alakult a mérkőzés állása.

Ilie Năstase minden idők legjobb román teniszezője is megjelent Kolozsvár új multifunkcionális sportcsarnokában, hogy a jelenlegi legjobb román teniszezőnek, Simona Halepnek szurkoljon a női tenisz Fed Kupa keretében megrendezett Románia-Csehország összecsapáson.

Következhetett a minden eldöntő harmadik szett. Az első – soha véget nem érő – játszmában Simona Halep megnyerte adogatását és ezzel előnyhöz jutott. (1-0). A következő három adogatójátékban nem történtek meglepetések, mindkét fél megnyerte szerváját. (2-2)

A lányokon amúgy egyre jobban mutatkoznak a fáradtság jegyeit, egy egy hosszabb labdamenet után oldalukat fogva levegő után kapkodnak.

Az első bréket Pliskova érte el (2-3), majd saját szervájának megnyerése után még egyszer elvette Halep adogatását (2-5). A győzelem kapujában nem bizonytalanodott el, megnyerte adogatójátékát, a szettet, a meccset és 1-0-s előnyhöz juttatta Csehországot.16 órakor kezdődik a Petra Kvitova-Monica Niculescu találkozó.

Monica Niculescu-Petra Kvitova 6-3, 6-4

Halep elvesztett mérkőzése után most Monica Niculescura (WTA 39) hárult az a feladat, hogy a jóval esélyesebb, a világranglista 9. helyén álló Petra Kvitova ellen kiegyenlítse a párharc állását.

A román lány nagyon motiváltan lépett pályára, az első tapogatózások után elnyerte Kvitova adogatását (a cseh lány két kettős hibát követett el), majd saját szerváját is hozva elhúzott (3-1).  A cseh lány következő adogatójátéka is gyengére sikeredett, Niculescunak három bréklabdája is volt, amiket viszont nem tudott értékesíteni. (3-2).  

A következő két játszma Niculescu szája íze szerint alakult, megnyerte adogatását és újból brékelte Kvitovát. (5-2) Bonyolította a szettet, hogy a román lány következő szerváját elnyerte Kvitova, akinek így már csak egyszer kellett volna brékelnie ahhoz, hogy hosszabbításba vigye az első szettet. (5-3) Itt jött viszont az újabb csavar, ugyanis Niculescu ismét brékelte a cseh teniszezőt és 58 perc után megnyerte az első szettet.

A második szett eleje a brékek jegyében zajlott, előbb Kvitova, majd Niculescu nyerte el ellenfele adogatását. A harmadik játszma maratoni hosszúságúra nyúlt, amelynek végén a román lánynak sikerült megnyernie adogatását. (2-1)

Amúgy Niculescu meccstaktikája arra megy ki, hogy hibázni kényszerítse Kvitovát, a lágy és erős, valamint a pörgetett és nyesett labdák váltogatásával zavarja a bum-bum teniszt képviselő cseh lányt. 

A játékosok egyelőre fej-fej mellett haladnak, mindenki hozza az adogatójátékát. (5-4)

A hangulat tényleg fergeteges, a nézők rájöttek, hogy milyen szuperül néz ki a mexikói hullám és szünetekben azzal szórakoztatja magát. Immár harmadszor.

Niculescu egy játszmára került a győzelemtől és a román-cseh párharc kiegyenlítésétől. Most Kvitova szervál, lássuk, hogy bírja idegekkel. Nem bírta, Monica Niculescu újból brékelte és megnyerte a meccset.

A Románia-Csehország párharc vasárnap 13 órakor folytatódik a Simona Halep-Petra Kvitova összecsapással. A nap második mérkőzésén a két szombati győztes, Monica Niculescu és Karolina Pliskova mérkőzik meg egymással. Amennyiben a két egyéniben a győzelmek ismét megoszlanak, akkor a páros határoz arról, hogy melyik csapat jut a Fed Kupa elődöntőjébe.

Eredmények

  • Simona Halep-Karolina Pliskova 7-6, 4-6, 2-6
  • Monica Niculescu-Petra Kvitova 6-3, 6-4

Fed Kupa-negyeddöntők

  • Románia-Csehország 1-1
  • Németország-Svájc 1-1
  • Franciaország-Olaszország 1-1
  • Oroszország-Hollandia 0-2







EZT OLVASTA MÁR?

X