Gyönyörű gólokkal nyitott az Európa-liga tavaszi idénye


-A A+

A Manchester United vezetett, de végül 2–1-re kikapott a dán Midtjyllandtól a labdarúgó Európa-liga csütörtöki játéknapján a legjobb 16 közé jutásért zajló párharcok egyikén.

MIDTJYLLAND–MANCHESTER UNITED 2-1

A találkozó nem indult őrült tempóban, de ez nem is volt elvárható a Midtjyllandtól, hiszen a dánok december közepe óta nem játszottak tétmérkőzést. Az első 15 percben akcióból nem, csak szögletből veszélyeztettek a csapatok.

Fél óra elteltével öt szögletet rúghatott már az MU, mégis a dánok kerülhettek volna előnybe. Egy hazai kontra végén Kadlec mehetett szembe a kapussal, nem volt szíve lepasszolni, ziccerét pedig támaszkodó lábbal védte Romero. A Manchester United azonnal büntette a kihagyott helyzetet, már az ellentámadásból. Lingard beadását Memphis Depay váltotta gólra furcsa labdaátvételt követően. 0–1

De nem örülhetett sokáig az MU, Pione Sisto révén ugyanis még az első félidőben, a 44. percben egyenlített a Midtjylland. A szélső gólja jól mutatta, hogy milyen bizonytalan a manchesteriek sok hiányzóval felálló védelme. 1–1

A második félidő elején ismét előnybe kerülhetett volna az MU, de Mata közelről kapu mellé fejelt, Lingard pedig a lécet találta telibe. Ezekben a percekben egyértelműen Van Gaal csapata irányított. Egy óra elteltével Onuachu révén a dánok kerülhettek volna előnybe, a kapuban kiválóan helytálló Romero nem az első bravúrját mutatta be a meccsen.

A játékrész második felében érthetetlen módon teljesen összeesett a Manchester United játéka, és ennek meg is lett az eredménye. Ebere Paul Onuachu második csatáját már megnyerte Romeróval szemben, a 21 éves nigériai cserecsatár 17 méterről lőtte ki az MU kapujának jobb alsó sarkát, ezzel fordított a herningi alakulat. 2–1

FIORENTINA (olasz)–TOTTENHAM HOTSPUR (angol) 1–1

Abban bíztak a londoni szurkolók, hogy nem hiába utaztak Firenzéig 1200 kilométert, és a szünetben bizony elégedetten dörzsölhették a tenyerüket a 11 Celsius-fokos időben, Nacer Chadli tizenegyesből szerzett góljával vezetett csapatuk. A 0–1-hez az is kellett, hogy a hazaiaktól Mauro Zárate és Federico Bernardeschi is ziccert rontson, illetve az, hogy a német játékvezető, Felix Zwayer ne állítsa ki a földön fekvő ellenfélbe sunyi módon belerúgó Dele Allit. Federico Bernardeschi később javított, és a mérkőzésre az ő kedvéért kilátogató szövetségi kapitánya, Antonio Conte színe előtt látványos, bár kissé szerencsés bombagóllal egyenlített. Paulo Sousa nem elégedett meg ezzel, beküldte Matías Vecinót és Nikola Kalinicet is, ám az eredmény már nem változott.

BORUSSIA DORTMUND (német)–PORTO (portugál) 2–0

A Dortmund-szurkolók ismét kitettek magukért, és látványos élőképpel vezették fel a Porto elleni találkozót, utalva arra a tényre, hogy az El-serleg még hiányzik a klub gyűjteményéből.A meccsen aztán hiába dominált az első félidőben a német együttes, és hiába szerezte meg Lukasz Piszczek fejesével már a hatodik percben a vezetést, több gól nem esett a szünetig. A játék képe ugyan a folytatásban sem változott, de az újabb dortmundi gólra a 71. percig kellett várni, ekkor tetszetős összjáték végén Marco Reus vette be Iker Casillas kapuját.

SEVILLA (spanyol)–MOLDE (norvég) 3–0

A Molde az Ajaxot, a Celticet és a Fenerbahcét is megelőzte a csoportjában, a címvédőt azonban – egyelőre – nem tudta meglepni. Ole Gunnar Solskjaer csapata a 35. percig állta a sarat, akkor Fernando Llorente szerzett vezetést a Sevillának. A világ- és Európa-bajnok spanyol csatár a második félidő elején is betalált, majd Kévin Gameiro is eredményes volt, minden bizonnyal eldöntve a továbbjutást.

VILLARREAL (spanyol)–NAPOLI (olasz) 1–0

A Napoli szerezte a legtöbb gólt a csoportkörben (22), Maurizio Sarri azonban ezúttal több alapemberét, köztük Gonzalo Higuaínt is a cserék közé jelölte. Nem is volt lehengerlő az olasz csapat támadójátéka, de a hátsó alakzata viszonylag stabilan állt a lábán. A Villarreal mégis előnnyel várhatja a visszavágót, mégpedig Denis Suáreznek köszönhetően, aki a hajrában gyönyörű szabadrúgásgólt lőtt.

SAINT-ÉTIENNE (francia)–BASEL (svájci) 3–2

A „szentek" remekül kezdtek, két fejes góllal kétgólos előnyt szereztek, csakhogy az első játékrész hajrájában Walter Samuel – ugyancsak egy rögzített szituációt követően – közeli lövéssel szépített. S ha ettől még nem ment volna el a hazaiak kedve, a második félidőben a bázeliek osztrák óriása, Marc Janko is szerzett egy gólt, méghozzá büntetőből. Azonban csak-csak győzött a francia csapat, a csereként beálló Jean-Christophe Bahebeck egy kontra végén jól helyezett lapos lövést küldött a jobb alsóba.

ANDERLECHT (belga)–OLYMPIAKOSZ (görög) 1–0

A meccset eldöntő gól előtt Roberto, a vendégek kapusa jókorát hibázott, Kara Mbodji köszönte, és közelről a hálóba lőtt. Jó iramú mérkőzést nyert meg a brüsszeli csapat úgy, hogy a második félidőben a némiképp szerencsés gólt leszámítva nem voltak helyzetei – ezt ellensúlyozandó a védelme elhárította a görög bajnok minden próbálkozását.

VALENCIA (spanyol)–RAPID WIEN (osztrák) 6–0

Gary Neville számára eddig leginkább rémálom volt valenciai edzősködése, a 41. születésnapján azonban nagyon szép ajándékot kapott csapatától, amely a 35. percben már 5–0-ra vezetett. A 20 éves Santi Mina két góllal és három gólpasszal vette ki részét a parádéból. A Valencia az első csapat, amely öt gólig jutott egy Európa-liga-meccs első félidejében. A Turia-parti gárda korábban európai kupamérkőzésén egyszer sem volt eredményes ötször a szünetig.

A második félidőben visszavett a hazai csapat, csupán egy góllal növelte előnyét, így nem ismételte meg a legnagyobb különbségű európai győzelmét – a 2011–2012-es BL-szezonbeli 7–0-t (a Genk ellen).

AUGSBURG (német)–LIVERPOOL (angol) 0–0

A korai német rohamokat átvészelve elsősorban Daniel Sturridge és Philippe Coutinho révén volt veszélyes a Liverpool Augsburgban, de a hazaiak kapusa, Marwin Hitz remek napot fogott ki, így megakadályozta Jürgen Klopp együttesét a gólszerzésben.

SION (svájci)–BRAGA (portugál) 1–2

Sem Mervó Bence, sem Vanczák Vilmos nem játszott a Sionban, amely korán hátrányba került portugál vendégével szemben, majd miután nagy erőfeszítések árán egyenlített, gyorsan újabb gólt kapott. Pedig az utolsó negyedórára még a nemrégiben igazolt görög gólvágó, Theofanisz Gekasz is pályára lépett, sőt – sioni színekben először – kapura is lőtt.

GALATASARAY (török)–LAZIO (olasz) 1–1

A Galata már a 12. percben előnybe került, ám a Lazio gyorsan egyenlített, és ezt követően is a kezében tartotta az irányítást. A győztes gólt azonban nem tudták megszerezni a rómaiak, így a Galatasaray tovább őrzi az olasz csapatokkal szemben 1963 januárja óta tartó hazai veretlenségét – 53 évvel ezelőtt a Milan tudott nyerni Isztambulban.

MARSEILLE (francia)–ATHLETIC BILBAO (spanyol) 0–1

Eseménytelen első félidő után vezetést szerzett a Bilbao, természetesen Aritz Aduriz találatával. A baszk csatár a 26. gólját szerezte az idényben, de az elsőt a tizenhatoson kívülről.

Érdemes volt rá várni, hiszen egy visszafejelt labdát kapásból bombázott a léc alá. A Bilbao ezzel meg is nyerte az összecsapást, a baszk retesz jól zárt hátul.

SPORTING (portugál)–BAYER LEVERKUSEN (német) 0–1

Karim Bellarabi góljával fontos győzelmet aratott a Leverkusen Lisszabonban, az egyenlítésért küzdő Sporting ráadásul az utolsó negyedórát emberhátrányban volt kénytelen lejátszani, így pedig nem tudott betalálni a Bayernek. ​Bellarabi könnyen meg is duplázhatta volna a Leverkusen előnyét, de az egygólos idegenbeli siker is biztató csapatának a visszavágóra.

SAHTAR DONECK (ukrán)–SCHALKE (német) 0–0

A Schalke előtt adódtak a nagyobb helyzetek a nyílt játékot hozó első félidőben, de a Srna irányította ukrán védelem megúszta kapott gól nélkül az első játékrészt. A vendégek játékában a második félidőben is benne volt a győzelem (bár Ralf Fährmann-nak kellett többet játékba avatkoznia), mégis meg kellett elégedniük a gól nélküli döntetlennel.

SPARTA PRAHA (cseh)–FK KRASZNODAR (orosz) 1–0

Lukas Julis fejes gólja döntötte el a mérkőzést a prágai csapat javára. A Sparta a csoportkörben megtartott veretlenségét továbbra is őrzi – tulajdonképpen nem volt nehéz dolga, hiszen az orosz csapat csupán egyszer találta el a kapuját.

EURÓPA-LIGA, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK

  • Midtjylland (dán)–Manchester United (angol) 2–1 (Sisto 44., Onuachu 77., ill. Depay 37.)
  • Fiorentina (olasz)–Tottenham Hotspur (angol) 1–1 (Bernardeschi 59., ill. Chadli 37. – 11-esből)
  • Borussia Dortmund (német)–Porto (portugál) 2–0 (Piszczek 6., Reus 71.)
  • Anderlecht (belga)–Olympiakosz (görög) 1–0 (Mbodji 67.)
  • Sevilla (spanyol)–Molde (norvég) 3–0 (Llorente 35., 49., Gameiro 72.)
  • Villarreal (spanyol)–Napoli (olasz) 1–0 (D. Suárez 82.)
  • Saint-Étienne (francia)–Basel (svájci) 3–2 (Sall 9., Monnet-Paquet 39., Bahebeck 77., ill. Samuel 44., Janko 56. – 11-esből)
  • Sporting CP (portugál)–Bayer Leverkusen (német) 0–1 (Bellarabi 26.)
  • Valencia (spanyol)–Rapid Wien (osztrák) 6–0 (Mina 4., 25., Parejo 10., Negredo 29., A. Gomes 35., Rodrigo 89.)
  • Augsburg (német)–Liverpool (angol) 0–0
  • Sparta Praha (cseh)–FK Krasznodar (orosz) 1–0 (Julis 64.)
  • Galatasaray (török)–Lazio (olasz) 1–1 (Sabri 12., ill. Sz. Milinkovics-Szavics 21.)
  • Sion (svájci)–Braga (portugál) 1–2 (Konaté 53., ill. Sztoiljkovics 13., Rafa Silva 61.)
  • Sahtar Doneck (ukrán)–Schalke (német) 0–0
  • Marseille (francia)–Athletic Bilbao (spanyol) 0–1 (Aduriz 54.)







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X