Női kosár: a törökök veszélyeztetik szombaton a románok veretlenségét


-A A+

Veretlen mérlege megőrzéséért száll harcba szombaton 19 órától Kolozsvár multifunkcionális sportcsarnokában a román női kosárlabda-válogatott a jóval esélyesebb Törökország ellen a 2017-es Európa-bajnokság selejtezőjében.

Mint korábban beszámoltunk, Miroszlav Popov tanítványai tavaly novemberben ugyancsak Kolozsváron győzték le 67-65-re Bosznia-Hercegovina válogatottját, majd egy pontos győzelmet arattak idegenben Izrael ellen.  

„Nagyon örülök, hogy visszatértünk Kolozsvárra a török lányok elleni mérkőzésre, tavaly novemberben nagyon jól éreztük magunkat itt. Szombati ellenfelünk nagyon erős, az utóbbi időben kiemelkedő eredményeket ért el, de a tavalyi Eb-n való résztvételt valamint a mostani selejtezősorozat önbizalmat adott nekünk” – fogalmazott a csapat csütörtöki sajtótájákoztatóján a kolozsvári születésű Gabriela Mărginean. A román válogatott jelenleg legjobban jegyzett kosarasa, a spanyol bajnokságban szereplő Perfumerias Avenida Salamanca játékosa számít a szurkolók biztatására. Tavaly több mint ötezren hajtották győzelembe a román válogatottat. 








EZT OLVASTA MÁR?

X