Női kosár: borítékolható román vereség a törököktől


-A A+

Ahogy az várható is volt, a román női kosárlabda válogatott szombaton este a kolozsvári új sportcsarnokban összegyűlt mintegy 7000 néző előtt elszenvedte első vereségét (45-56) a 2017-es Európa-bajnokság selejtezőjében Törökország ellen.

A vendégek sikere csak pillanatokig kérdőjeleződött meg az első félidő végén, amikor két kolozsvári kötődésű lány – Gabriela Mărginean és Claudia Pop – vezérletével a román válogatott visszajött két pontra és az egyenlítésért támadhatott. De ezzel a lehetőséggel és több kisebb későbbivel sem tudtak élni Miroszlav Popov tanítványai. A román csapat tagjai nagyon sok egyéni hibát vétettek, ezekben is egy kolozsvári születésű kosaras, Florentina Pașcalău járt az élen, a román centert minden szempontból überelte direkt ellenfele, a honosított amerikai Quanitra Holingsvorth.

A mérkőzés a nagyon kemény védekezésről is szólt, a románok 45 pontja önmagáért beszél, de a török csapat által dobott 56 pont még a pontszegényebb női mezőnyben is ritkaságszámba megy egy ilyen kaliberű csapat esetében.

A román válogatott a szombati vereség ellenére még nem vesztette el esélyét arra, hogy kijusson a 2017-ben Csehországban rendezett Európa-bajnokságra, ugyanis a H csoportból toronymagasan kiemelkedő Törökország mellett megszerezheti a továbbjutást – az eredmények kedvező alakulása esetében. Ehhez az kell, hogy a csoport másik két tagját – Bosznia-Hercegovinát és Izrael – még egyszer legyőzve pozitív mérleggel zárja a csoportküzdelmeket. A lebonyolítási szabályzat szerint ugyanis az Eb. 16 fős mezőnye a következőképpen alakul ki: a házigazda Csehország, a kilenc csoport győztese és a legjobb eredménnyel rendelkező hat csoportmásodik.

Románia következő mérkőzése négy nap múlva, február 24-én lesz, Mărgineanék a bosnyákokhoz látogatnak,akiket tavaly novemberben két ponttal tudtak csak legyőzni Kolozsváron.








EZT OLVASTA MÁR?

X