Női kézi BL: a Fradi elleni rangadót ért a Győr bukaresti győzelme


-A A+

Bukarestben nyert a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában, vasárnap, a négyes döntőbe kerülésért pedig a Ferencvárossal találkozik.

A magyar csapat nagyszerűen kezdett, percek alatt elhúzott 4-1-re. Az első félidő derekán öttalálatnyi volt a különbség (3-8), s bár a románok 9-6-ra felzárkóztak, a 25. percben a nagyszerűen irányító és szemfüles gólokat is szerző Kovacsics révén már öt gól volt a különbség (6-11). Mi több: a győriek világbajnok norvég kapusa, Grimsbö is bevette a hazaiak őrizetlenül hagyott hálóját (6-12). A pihenőre hatgólosgyőri vezetésnél vonultak a csapatok (8-14).

A második harminc perc nem jól indult vendégszempontból: a harcos hazaiak 15-12-re, majd 17-15-re javították az állást, sőt a 48. percben már csak minimális volt a magyar csapat előnye (18-19). A négyszer egymás után eredményes, összesen három büntetőt is biztos kézzel érvényesítő Alstad jóvoltából megint nőtt a gólkülönbség (18-21, 19-22), az 57. percre csaknem teljesen elfogyott a győriek előnye (21-22). A végét azonban jobban bírta mind testi, mind lelki erővel a magyar együttes, amely végül 24-22-re győzött. 

2. csoport:

  • Buducnost Podgorica (montenegrói)-Midtjylland (dán) 27-21 (14-7)
  • Sävehof (svéd)-Vardar Szkopje (macedón) 26-29 (14-14)

A végeredmény: 1. Buducnost Podgorica 15 pont, 2. Győri Audi ETO 15, 3. Vardar Szkopje 14, 4. CSM Bucuresti 9, 5. Midtjylland 5, 6. Sävehof 2
    1. csoport:

  • Thüringer HC (német)-Rosztov Don (orosz) 28-32 (14-15)
  • Fleury (francia)-Larvik (norvég) 28-31 (16-15)
  • FTC-Rail Cargo Hungaria - Nagybányai HCM (román) 21-18 (14-7)

    A végeredmény: 1. Rosztov 19 pont, 2. Larvik 12, 3. FTC 12, 4. Baia Mare 10, 5. Fleury 6, 6. Thüringer HC 1

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt.

    Az áprilisi negyeddöntő párosítása:

  • Rosztov Don-Bukaresti CSM
  • Larvik-Vardar Szkopje
  • Ferencváros-Győri Audi ETO
  • Nagybányai HCM-Buducnost Podgorica







EZT OLVASTA MÁR?

X