Gyergyószentmiklósi magyar lány nyerte az első Bikini Race-t


-A A+

Elekes Krisztina gyergyószentmiklósi versenyző győzedelmeskedett a nyolc résztvevővel első ízben megrendezett Bikini Race-t Păltinișen. 

A Bikini Race vetélkedők lényege: bikinibe öltözött lányoknak kell bizonyítaniuk rátermettségüket sport- és ügyességi próbák sorozatában, ügyet sem vetve a hidegre, illetve a hóviszonyokra – a látvány előnyére. A versenyt első alkalommal március 6-án rendezték az Arena Platoș Păltiniș sí- és snowboard-komplexum idei idényzáró eseményeként.

Nyolc lány állt a rajthoz: Nagyszebenből, Kolozsvárról, Medgyesről és Gyergyószentmiklósról. A vetélkedő 3 próbából állt. Előbb sílesiklásban – vagy hódeszka-lesiklásban – mérték össze gyorsaságukat. Már itt átvette a vezetést a kisbaba kora óta sípályákhoz szokott Elekes Krisztina. A gyergyói lány – akinek édesapja, Elekes László is ismert gyergyói sportoló, a helyi sportiskola tanára – a négykapus pályát kevesebb, mint 10 másodperc alatt teljesítette.

A második próba az ügyesség mellett a lélekjelenlétet is próbára tette: egy mozgó futószalagon állva kellett 3 kosárlabdával betalálniuk a lányoknak a földön álló három „kosárba”.

A harmadik kihíváson egy kanyargós, ugratós pályán kellett lecsúszniuk zipfel-bobbal, majd egy alkalmi akadálypályán – melyen egy havas alagutat is beiktattak – összetett ügyességi próbákon kellett bizonyítaniuk.

A vetélkedőn, amely a szervezők bevallása szerint inkább a sportpróbákról szólt, mintsem a szépség fitogtatásáról, szigorúan az elért eredmények alapján ítélt a zsűri – nem a fürdőruhák szabásmintáját figyelte.

Az elért pontok összesítése után a gyergyószentmiklósi Elekes Krisztinát kiáltották ki győztesnek. „Jó éreztem magam, még jövök ide” – mondta az egyébként egyetemista Elekes Kriszina az Agerpres hírügynökség video-tudósításában. A feladatok nem voltak éppen könnyűek, de ennek ellenére nagyon élvezte a próbákat – részletezte az ifjú bajnoknő.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X