Kolozsvár drámai végjátékban győzte le 5700 néző előtt az éllovas Nagyváradot


-A A+

A kispadról érkezve bizonyult csapata dzsókerének Török Roland, a Kolozsvári U-BT férfi kosárlabdacsapat játékosa a szülővárosa, Nagyvárad elleni szombat esti mérkőzésen. A bajnokság nézőrekordjának számító 5700 néző előtt lejátszott erdélyi rangadón a Szamos-partiak az utolsó percben fordították meg a mérkőzést (87-85) a listavezető CSM ellen, akik végig vezettek az összecsapás során.

A tabellát magabiztosan vezető Nagyváradi CSM villámrajtot vett a Kolozsvár új multifunkcionális sportcsarnokában lejátszott mérkőzésen, a vendégek az első percekben hihetetlenül jól arányban találtak be a 3 pontos vonal mögül, ami meg is alapozta 17-26 arányú vezetésüket az első negyed végére. Két vendégjátékos teljesítménye emelkedett ki a mezőnyből ebben a játékrészben: a Kolozsváron is megfordult Sean Barnette és az átigazolási időszak utolsó napján érkezett szlovén válogatott, Miha Zupan.

A hazaiak futottak az eredmény után a második negyedben is, egyre jobb arányban találtak be messziről, de a védekezés továbbra sem állt össze: Marcel Țenter tanítványainak azért sikerül jócskán lefaragniuk hátrányukból, nagyszünetre 45-47-es állásnál vonultak a csapatok.

Alig indult újra a mérkőzés, a vendégek ismét méretesre növelték előnyüket, Radovan Markovics hárompontosai mindig a legjobb pillanatban süllyedtek el. Ekkor kezdett egyre nagyobb szerepet kapni Török, aki ponterőssége mellett kulcsszerepet kapott a védekezésben is, kilépve a falból rendre megakadályozta a könnyű hármasokat és jól együttdolgozva a beállóssal lezárta a kosár alatti területet.

Bezuhant a lelátók alá egy 9 éves fiú. Rendőrségi vizsgálat indult, miután a kosárlabda mérkőzés alatt 4 méteres magasságból lezuhant egy gyerek. A rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával folytat vizsgálatot. A kilenc éves gyerek a nézőtéren tartózkodott  sportolótársaival és edzőjével. Egy elmozdítható széksor mögül zuhant le, ahol egy széles rés tátongott. Hírügynökségek szerint a sportcsarnok vezetése zuhanásveszélyről már korábban tájékoztatták a kivitelezőt, aki azonban máig nem javította ki a hibát.

A zajos véndégszurkolók – legalább 200-an tették meg az utat Kolozsvárra – győzelmi reményei az utolsó negyed első perceiben voltak a legnagyobbak, kedvenceik egy adott pillanatban 12 pontos előnnyel is rendelkeztek (69-81). Innen visszahozni a mérkőzést már óriási bravúrnak számít.

Ez sikerült az U-BT-nek, amely lépésről lépésre élesztette fel a reményt az egyre fanatikusabban szurkoló hazai táborban, a kolozsváriak az utolsó percben egyenlítettek és át is vették a vezetést. A Váradnak kétszer is lett volna esélye visszajönni, viszont játékosai rendre rossz döntést hoztak, így a végén a hazaiak örülhettek.

Kolozsvári U-BT–Nagyváradi CSM 87-85

  • Legjobb pontszerzők: Dykes 19, Török 17, Pasalic 12, Tomics 10 illetve Barnette 24, Markovics 12, Zupan 11







EZT OLVASTA MÁR?

X