BL: megállíthatatlan az MSN-trió, a Bayern németes feltámadást produkált


-A A+

A Bayern München elképesztő mérkőzésen, hosszabbítás után 4-2-re legyőzte, ezzel búcsúztatta a legutóbbi szezonban döntős Juventust a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A másik mérkőzésen a Barca MSN-je elintézte az Arsenalt.

Bayern-Juventus

Akárcsak a párharc első, 2-2-re végződött felvonásán, a szerdai müncheni összecsapáson is a vendégek kerültek kétgólos előnybe: a torinóiak Paul Pogba révén már a hatodik percben megszerezték a vezetést, a francia középpályás a hazai védelem hibáját kihasználva talált a hálóba. A rendkívül magabiztosan futballozó olasz csapat a 28. percben növelte előnyét, Álvaro Morata hatalmas szólója után a jobb oldalon felfutó Juan Cuadradót hozta helyzetbe, a kolumbiai pedig először lövés helyett egy gyönyörű csellel elfektette a bevetődő Philipp Lahmot, majd a hálóba lőtt. 

A fordulást követően a fantasztikusan futballozó Morata dönthette volna el a párharcot, de két szólóját sem tudta értékesíteni. Josep Guardiola együttese a 70. perc után kezdett feljavulni, és Robert Lewandowski fejesével visszajött a mérkőzésbe. A hajrában a Bayern beszorította ellenfelét, a Juventus szinte az utolsó pillanatig tökéletesen védekezett, de elég volt egyetlen hiba, amit Thomas Müller kihasznált, és a 91. percben hosszabbításra mentette csapatának az összecsapást. 

A ráadásra elfáradt a Juventus, már az első tizenöt percben is fölényben játszott a Bayern, de a másodikban végleg riválisa fölé kerekedett: két friss cserejátékos, Thiago Alcántara a 108., Kingsley Coman - akit a torinóiaktól vett kölcsön a bajor klub - pedig a 110. percben vette be annak a Gianluigi Buffonnak a kapuját, aki pályafutása 90. BL-mérkőzésén lépett pályára a Juventus színeiben, ezzel megelőzte Alessandro Del Piero a klub örökranglistájának élén. 

Barcelona-Arsenal

A Barcelona - amely 2-0-ra nyerte az Arsenal elleni londoni összecsapást - Neymar 18. percben szerzett góljával már az első félidőben végleg eldöntötte a továbbjutás sorsát. A fordulást követően a vendégek Mohamed Elneny pályafutása első arsenalos góljával egyenlítettek, de a katalánok Luís Suárez elképesztő találatával újra vezetéshez jutottak. Az uruguayi támadó egy jobbról érkező beadást kapásból, hanyatt vetődve bombázott a jobb felső sarokba. A 3-1-es végeredményt Lionel Messi állította be. 

A Barcelona ezzel sorozatban 38. tétmérkőzésén maradt veretlen. 

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó: 

  • FC Barcelona (spanyol)-Arsenal (angol) 3-1 (1-0), tj: a Barca, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel. 
  • Bayern München (német)-Juventus (olasz) 4-2 (0-2, 2-2, 2-2) - hosszabbítás után, Tj:a Bayern München, 6-4-es összesítéssel. 
A negyeddöntőbe jutott csapatok: 
FC Barcelona (spanyol, címvédő)
Real Madrid (spanyol)
Atlético Madrid (spanyol)
Bayern München (német)
VfL Wolfsburg (német)
Manchester City (angol)
Paris Saint-Germain (francia)
Benfica (portugál) 

A negyeddöntő sorsolását pénteken Nyonban rendezik.








EZT OLVASTA MÁR?

X