Kenyát nem ijesztette meg a WADA ultimátuma


-A A+

Pénteken véglegesen eldőlt, hogy Kenya nem készül el a doppingellenes rendszerének megreformáláshoz szükséges törvényi szabályozással a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által adott jövő keddi határidőre.

Az új törvényt még ezen a héten el kellett volna fogadnia a parlamentnek, mivel a jövő héttől egy hónapon át nem tartanak ülést, ám ez nem történt meg, mint ahogy azt a képviselőként dolgozó Wesley Korir, a 2012-es Boston Marathon győztese már két hete megjósolta.

Az atlétikai nagyhatalomnak számító afrikai országot a WADA már tavaly elmarasztalta, s először februárig, majd április 5-ig adott haladékot arra, hogy szabályzatát a nemzetközi doppingkódexnek megfelelően átalakítsa. Az ügynökség jelezte, amennyiben ez nem történik meg, Kenyát a „nem megfelelő” országok közé sorolják be, ami súlyos következményekkel is járhat.

Korir már két hete arról beszélt, hogy nincs esély a határidő betartására, mivel még a törvénytervezet sem készült el.

Kenya hosszú ideje áll doppingvádak kereszttüzében, miután a helyi doppingellenőrzések rendszere átláthatatlan és zavaros, ráadásul a 2012-es londoni játékok óta 40 kenyai atléta akadt fent különböző vizsgálatokon. Tavalyi sajtójelentések szerint az atlétikai vezetők Kenyában rendszeresen „elkenték” a pozitív eseteket, vagy segítettek a sportolóknak, hogy kikerüljék az ellenőrzéseket.

Legutóbb a tavalyi pekingi atlétikai világbajnokságon lebukott két kenyai versenyző, a 400-as Joy Sakari és a 400 gátas Francisca Koki Manunga nyilatkozatai kavartak vihart, mivel mindketten azt állították, Isaac Mwangi, a Kenyai Atlétikai Szövetség ügyvezetője novemberben pénzt kért tőlük azért, hogy mérsékelt büntetést kapjanak.

A most várható WADA-büntetés ellenére az ország atlétáinak valószínűleg nem kell az oroszokéhoz hasonló büntetéstől – azaz felfüggesztéstől – tartaniuk, Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség elnöke ugyanis márciusban jelezte, hogy a riói játékokról minden bizonnyal nem tiltják el a kenyaiakat.








EZT OLVASTA MÁR?

X