Jégkorong: megvédték bajnoki címüket a galaciak, ezüstérmesek a csíkiak


-A A+

Közel 71 percnyi játékidő után hosszabbítást követően 4–3-as vereséget szenvedett a Csíkszeredai Sportklub a román bajnoki döntő hatodik összecsapásán a Galaci Dunărea vendégeként, ami azt is jelenti, hogy a Duna-partiak megvédték bajnoki címüket.

Az első harmadban hiába lőttek többet a csíkiak kapura, az eredményjelző 20 percnyi játékidő után 0–0-át mutatott. A második harmad elején Csernenko felavatta Onodit. Őrlődtek a felek, mígnem a 39. percben Bíró Tamás ki nem egyenlített. A csíkiak öröme nem tartott sokáig, hiszen Góga góljával ismét vezetéshez jutottak a hazaiak.

A rendes játékidő utolsó felvonásában, a 47. percben pedig Alekszejev be is köszönt Popának, de Durkech hamar visszavette a vezetést. Az 52. percben Berljov ismét egyenlített. Ekkor már mindkét csapat fáradni kezdett, így maradt a 3–3 hatvan percnyi játékidő után.

A ráadásban, a 68. percben egypercnyi kettős emberelőnybe került a csíki csapat, ám kimaradt az óriási lehetőség. A túloldalon azonban Szőcs egy lecsorgó korongot értékesített a galaciaknak a 71. percben.








EZT OLVASTA MÁR?

X