Fed Kupa: Begu „labdába se rúgott” Kerber ellen


-A A+

Nem tudta beváltani fogadkozásait Irina Begu a női tenisz Fed Kupa keretében megrendezett Románia-Németország összecsapás első mérkőzésén Angelique Kerber ellen, ugyanis a világranglista 3. helyén álló német lány a Kolozsvár új multifunkcionális sportcsarnokába összezsúfolódott 7300 szurkoló biztatására fittyet hányva megsemmisítő győzelemmel (6-2, 6-3) juttatta előnyhöz csapatát.

Irina Begu-Angelique Kerber 2-6, 3-6

Irina Begu nagyon megilletődötten kezdte a mérkőzést a női tenisz világranglista 3. helyén álló Angelique Kerber ellen, a román lány úgy vesztette el első adogatását, hogy közben kétszer is kettős hibát vétett. Ezzel szemben a sokkal rutinosabb Kerber megnyerte első adogatását és „előre dugta az orrát” az első szettben. 0-2

Második adogatójátéka sokkal jobban sikerült Begunak, aki ez alkalommal egy ásszal is előrukkolt. 1-2

Angie behozhatatlannak tűnő előnyre tett szert a következő két játszmában azzal, hogy előbb a saját, majd a Begu adogatását is könnyedén megnyerte. 1-4

Kerber villámgyorsan lerendezte a saját adogatását és 23 perc után az első szett megnyerésének közelébe került Begu szerváján. Az első szett végét Begunak sikerült elodáznia adogatása másodszori megnyerésével, viszont most Kerber szervájával kellene valamit kezdenie. Ehhez közel is állt, ugyanis először tudta 40-40-ig vinni az eredményt, viszont Kerber végül érvényesítette akaratát és 31 perc után 6-2 megnyerte az első szettet.

A második szett első két adogatását megnyerték a játékosok, ám a harmadik gémben Begunak ismét gondjai akadtak. Kerber fogadójátéka olyan magas szinten működött, hogy Begu első szervái is villámcsapásként érkeztek vissza. 1-2

Kerber szervájára ismét nem volt válasza Begunak, ezért a mérkőzés arra a kérdésre szűkült le, hogy a román lánynak sikerül-e saját adogatását megnyernie. Az 5. gém vízválasztónak tűnt, ugyanis a német két brékes előnyénél a mérkőzés kimenetele eldőltnek számított volna. Ezt végül Begunak sikerült megakadályoznia. 2-3

Kerber magabiztosan nyerte meg az adogatását (2-4), így a nyomás ismét Begun volt a 7. gémben, aki egyelőre állta a sarat. 3-4

Egy újabb magabiztos Kerber-adogatójáték után a német lány a mérkőzés megnyerésének közelébe került. 3-5

A végső csapás ismét Begu szerváját vitte be Kerber és 1 óra 26 perc után 1-0-s vezetéshez juttatta a vendégeket.

A mérkőzés utáni gyorsinterjún Kerber a kolozsvári sportcsarnokba megzsúfolódott 7300 néző által kreált hangulatot és ellenfelét is méltatta. Arra a kérdésre, hogy mire számít a következő összecsapáson, amelyen Simona Halep és Andrea Petkovic mérkőzés meg egymással, Kerber diplomatikus választ adott, szerinte a feleknek 50-50% esélyük van a győzelemre.








EZT OLVASTA MÁR?

X