EURO-2016: „sólyomszem” figyeli a gólvonalat a tornán


-A A+

Az úgynevezett sólyomszem rendszert használják majd gólvonal-technológiaként a franciaországi Európa-bajnokságon – jelentette be kedden az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).

A brit rendszert, amelyet a krikettben és a teniszben is alkalmaznak, s a 2014-es brazíliai futball-világbajnokságon is használták már, tíz francia stadionba telepítik.

Az UEFA januárban jelentette be, hogy használnak gólvonal-technológiát a kontinensviadalon, majd márciusban megerősítette, hogy a májusi Bajnokok Ligája- és Európa-liga-döntőben is bevetik a rendszert, amely segít a játékvezetőknek, illetve az asszisztenseknek, hogy helyesen ítéljék meg, a labda teljes terjedelmében áthaladt-e a gólvonalon vagy sem.

Az angol és német élvonalban is alkalmazott „sólyomszemet" több különböző technológia tesztelése után választották ki. A rendszer lényege, hogy hét kamera figyeli, a labda áthaladt-e a gólvonalon, s érvényes találat esetén rezgő jelzéssel figyelmezteti a játékvezetőt. A vezetőbírót továbbra is alapvonali asszisztensek segítik majd a tizenhatoson belül és annak környékén történő események megfigyelésében.

„Most, hogy a technológia megfigyeli a gólvonalat, az alapvonali asszisztensek teljes figyelmüket a többi eseményre fordíthatják a tizenhatoson belül, amely a legkritikusabb része a pályának” – hangsúlyozta közleményében Pierluigi Collina, az UEFA játékvezetői bizottságának olasz vezetője.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X