Német Kupa: a Dortmund simán legyőzte Dárdaiékat Berlinben


-A A+

A Dortmund könnyedén, 3–0-ra legyőzte a Herthát a Német Kupa elődöntőjében, ezzel bejutott a fináléba, amelyben a Bayern München lesz az ellenfele. 

A találkozó remek hangulatban kezdődött, több mint 76 ezer néző (ebből 10 ezer dortmundi) várta a csapatokat a berlini Olimpiai Stadionban. Mindkét oldalon jegyezhettünk fel fontos hiányzót. Hazai oldalról Vladimír Darida, a vendégek részéről a gaboni gólzsák, Pierre-Emerick Aubameyang nem állt rendelkezésre sérülés miatt. Utóbbit egy korábbi Hertha-játékos, Adrian Ramos helyettesítette.

​A Dortmund már a mérkőzés legelején magához vette az irányítást, és szinte lenyelte a labdát. A Hertha csak üldözte a dortmundiakat, szinte nem is mutatkozott ellenfele térfelén.A labdabirtoklási fölény ellenére nehezen jutott el helyzetig a BVB, a 17. percben adódott először dolga Jarstein kapusnak. A 21. percben azonban tehetetlen volt, miután Gonzalo Castro egy lecsorgó labdát tökéletes lövéssel ragasztott fel a bal felső sarokba. 0–1

A 25. percben Reus növelhette volna az előnyt, de a német válogatott támadó ajtó-ablak ziccerben nem talált kaput. Az első félidőben a labdát 27 százalékban birtokló Hertha fél óra elteltével bátorkodott át először a BVB térfelére, a 45. percben pedig a semmiből egyenlíthetett volna, de Hegeler lövése pont Bürki kezében kötött ki.

A második játékrész kezdete nem sok változást hozott, továbbra is a Dortmundnál volt a labda, a vendégek egymás után préselték be a labdákat a berlini tizenhatosra, míg a kékek egyelőre nem akartak kinyílni.

Érezhető volt, egy második találattal a BVB eldöntheti a meccset, de amíg egy gól volt a különbség, a berlini esélyek éltek.

Bő egy óra elteltével kettőt is cserélt Dárdai Pál, a Daridát helyettesítő Hegelert és Haragucsit kapta le, Baumjohann és Scheiber állt be. Eközben pedig Kalou kotorta kapu mellé a labdát méterekről, ez a ritka hazai lehetőségek egyike volt két Dortmund-akció között.

A cserék határozottan jót tettek a Herthának, amely egyre bátrabban ment előre, de Jarstein is résen volt, a mezőny egyik legjobbja, Mhitarjan dolgoztatta meg remek kapáslövéssel a 70. percben.

A 74. percben felpattant a Hertha-kispad, Kalou fejelt kapu mellé ígéretes helyzetben. A kihagyott helyzetet azonnal büntette a BVB. Brooks hagyta el a labdát a felezővonalnál, a Dortmund azonnal kontrázott, Kagava beadását Marco Reus belsőzte a kapu hosszú oldalába. 0–2

A 83. percben újabb eladott labda után Kagava, majd Reus volt a labda útja. A német nagyon befűzte Starkot, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Henrih Mhitarjant, aki megérdemelte, hogy feliratkozzon a gólszerzők közé. 0–3

A Dortmund játékban végig hatalmas fölényben volt, az utolsó percekre ez az eredményjelzőn is láthatóvá vált. Nem kétséges, Thomas Tuchel együttese abszolút megérdemelten lehet ott a fináléban, május 21-én a Bayern Münchennel néz farkasszemet ugyanitt, a berlini Olimpiai Stadionban.

2012 óta a Borussia Dortmund és a Bayern München is negyedik alkalommal lesz ott a kupadöntőben. Legutóbb 2014-ben volt Der Klassiker a sorozat fináléjában, akkor hosszabbításban 2–0-ra a bajorok győzedelmeskedtek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X