A magyarok az elődöntőre, a románok haza készülnek


-A A+

Mind Magyarország, mind pedig Románia női kézilabda válogatottja vereséggel zárta a szerbiai Európa-bajnokság középdöntőjét. Csakhogy míg Görbiczék azért kezelték lazábban az oroszok elleni mérkőzést, mert a szombati, Norvégia elleni elődöntőre tartalékolták erejüket, addig Tadici mester tanítványainak a németektől elszenvedett vereség azt is jelentette, hogy számukra befejeződött a torna.neagu

A már biztos elődöntős magyar női kézilabda-válogatott tét nélküli mérkőzésen 31-25-re kikapott csütörtökön az orosz csapattól a szerbiai Európa-bajnokság középdöntőjének záró mérkőzésén. Karl Erik Böhn szövetség kapitány ezúttal főleg azokat szerepeltette, akik eddig kevesebb játéklehetőséget kaptak. A magyarok szombaton, Belgrádban az olimpiai és világbajnok, címvédő norvégokkal találkoznak a fináléba kerülésért.

Az eltiltását letöltő Tomori góljaival és Herr védéseivel kezdődött a tét nélküli mérkőzés, majd felébredtek az oroszok, s - három kihagyott büntetőt követően - a 11. percben fordítottak. A magyarok védekezése nem volt megfelelő, így a rivális folyamatosan elhúzott, a 27. percben már 13-7-re vezetett. A szünet előtt Rédei-Soós és a csereként beszállt Görbicz vezérletével sikerült sorozatban négyszer is betalálni, s így faragni a hátrányon.kezi

A második félidő három orosz találattal kezdődött, és amikor a 40. percben 21-14-re módosult az állás, Böhn időt kért. Triscsuk kiállítása alatt ugyanakkor tovább nőtt a különbség.

A hajrában aztán az oroszok előnye apadni kezdett - így veszélybe került a harmadik helyük a csoportban -, a kapitányuk pedig megpróbálta rendezni a sorokat. Ennek eredményeként az utolsó percekben ismét fegyelmezetten játszott együttese, és végül a hatgólos sikerrel elérte, hogy szombaton az ötödik helyért játszhasson.

 

AZ I. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
M GY D V L–K Gk   P 
1. Norvégia 5 4 1 140–124 +16 8
2. Szerbia 5 3 1 1 124–118 +6 7
3. Dánia 5 3 2 148–146 +2 6
4. Svédország 5 2 1 2 127–127 0 5
5. Franciaország 5 2 3 111–115 –4 4
6. Csehország 5 5 121–141 –20 0

 

A II. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
M GY D V L–K Gk   P 
1. Montenegró 5 4 1 128–123 +5 8
2. Magyarország 5 3 2 132–130 +2 6
3. Oroszország 5 1 3 1 130–127 +3 5
4. Németország 5 2 1 2 119–116 +3 5
5. Románia 5 1 1 3 114–120 –6 3
6. Spanyolország 5 1 1 3 128–135 –7 3

 

A további program:

szombat (Belgrád):
az 5. helyért:

  • Dánia-Oroszország 13.00

elődöntők :

  • Magyarország-Norvégia 15.30
  • Montenegró-Szerbia 18.00

vasárnap (Belgrád):

  • a 3. helyért 15.30
  • döntő 18.00







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X