Vizes Eb.: már nyolc aranyéremnél tartanak a magyar úszók


-A A+

Kapás Boglárka 1500 méteres gyorsúszásban, Cseh László pedig 100 méter pillangón nyert aranyérmet a londoni vizes Európa-bajnokságon. E két elsőséggel Magyaország növelte előnyét a nemzetek éremtáblázatán, amelyet immár 8 aranyéremmel vezet. 

A legjobb idővel döntőbe jutó Kapás Boglárka nyugodtan, magabiztosan kezdte a finálét. Az első kétszázon María Vilas Vidal és Belmonte García tartotta az iramot a magyar lánnyal. Kapás ezután fokozatosan húzott el a többiektől. Kapás nyolcszáz méternél 2.69 másodperccel vezetett Vilas Vidal előtt, Belmonte pedig csak nem akart közelebb kerülni az első két helyezetthez. Juhász Adél eközben folyamatosan a hatodik helyen haladt. És lassan elérkezett az a pillanat, ami után már nem izgultunk Kapás újabb győzelméért: Vilas Vidal kezdett teljesen elfáradni, így 200 méterrel a vége előtt már hét másodperces hátrányban volt Kapás mögött. A címvédő Belmonte a végén megelőzte honfitársát, de Kapásra már nem volt veszélyes.

Kapás tehát a nyolcszázon és a 4x200-as gyorsváltóban szerzett első helye után újabb aranyérmet szerzett Londonban.

Cseh László 50.86-os idővel megnyerte a 100 méter pillangót. Cseh László a 33. Európa-bajnoki aranyérméért szállt vízbe, a tőle megszokott módon, rendkívül rossz reakcióidővel. Ez azonban nem szokta zavarni olimpiai ezüstérmesünket, aki a fordulónál már mindössze 22 százados hátránnyal a harmadik helyen fordult. Cseh ezután az élre úszott, majd negyed-fél testhosszal végig vezetett, s első helyen csapott a célba.

ÚSZÓ-EB, LONDON
NŐI 1500 MÉTER GYORS, DÖNTŐ

  • 1. Kapás Boglárka (Magyarország) 15:50.22 – Európa-bajnoki csúcs
  • 2. Mireia Belmonte García (Spanyolország) +9.98
  • 3. María Vilas Vidal (Spanyolország) +11.03
  • 4. Tjasa Oder (Szlovénia) +18.45
  • 5. Simona Quadarella (Olaszország) +32.42
  • 6. Juhász Adél (Magyarország) +32.47
  • 7. Julia Hassler (Liechtenstein) +35.61
  • 8. Gaja Natlacen (Szlovénia) +35.86

FÉRFI 100 MÉTER PILLANGÓ, DÖNTŐ

  • 1. Cseh László (Magyarország) 50.86 – Európa-bajnoki csúcs
  • 2. Konrad Czerniak (Lengyelország) +0.36
  • 3. Mehdy Metella (Franciaország) +0.84
  • 4. Piero Codia (Olaszország) +0.96
  • 5. Matteo Rivolta (Olaszország) +1.10
  • 6. Pawel Korzeniowski (Lengyelország) +1.12
  • 7. Ljubomor Lemesko (Ukrajna) +1.39
  • 8. Viktor Bromer (Norvégia) +2.14







EZT OLVASTA MÁR?

X