Tour de Túr: idén is tekertek a védett területekért


-A A+

Az Erdélyi Kárpát Egyesület szatmárnémeti szervezete, a Pro Racers Sportegyesület és a Multisalva Egyesület partnerségében szombaton szervezték meg a Tour de Túr kerékpár verseny XI. kiadását, a Szatmár megyei Avasújváros közelében található Muzsdaji-tó mellett. Románia számos városából beneveztek versenyzők a megmérettetésre, de érkeztek Magyarországról vagy éppen Németországból is kerékpárosok.

Közel 150 versenyző két kategóriában mérhette össze a gyorsaságát és a kitartását, nemek és korosztály szerinti felosztásban. A Maraton szakasz hossza 70 kilométer, amelyet a szervezők a tapasztalt, kihívásokat kedvelő kerekpárosoknak ajánlottak, míg a Race kategóriában egy 30 kilométeres távot kellett teljesíteni. Utóbbit azoknak ajánlották, akik szeretnek kerékpározás közben a tájban gyönyörködni.

A versenyzők minden ellenőrzési ponton kötelesek voltak pontos sorrendben áthaladni, ahol a pontbíróktól kapott versenykártyákkal kellett továbbhaladniuk. A pontos útvonalat a kapott a térképek alapján — amelyen ki vannak jelölve az ellenőrző pontok — kellett kiválasztaniuk a kerékpárosoknak.

A futamidejüket chipes időmérő rendszer segítségével mérték a szervezők. A Maraton maximális teljesítési ideje 6 óra, a Race szakasz teljesítési ideje pedig 4 óra volt. A verseny útvonala a Túr Menti Védett Területeken halad át, célja pedig a Túr mente természeti értékek a népszerűsítése, amelyet az EKE 2005 óta minden évben megszervez. Azok a természetkedvelők, akik egyik szakaszra sem jelentkeztek, viszont szerették volna megcsodálni a táj szépségeit, kerékpáros kiránduláson vehettek rész.

A Túr Menti Védett Területek három védelmi kategóriába tartozó területből áll. Egy 1995-ben létrehozott rezervátumból, a Túr Folyó Különleges Természetmegőrzési Területből, valamint a Túr Alsó Ártere Különleges Madárvédelmi Területből. A Natura 2000 Európai Uniós program részeként a védett területek, olyan összefüggő ökológiai hálózatot határoznak meg, amelyek európai jelentőségű élőhely típusokat véd. Biztosítja a vadon élő állat- és növényfajok biológiai sokféleségének védelmét és megóvását, továbbá azok kedvező természetvédelmi helyzetük fenntartását is lehetővé teszi.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X