Hoki-vb: Kanada megvédte világbajnoki címét


-A A+

Az oroszországi jégkorong-világbajnokság döntőjében Kanada és Finnország csapott össze. A mérkőzés a juharlevelesek 2-0-s győzelmével ért véget, ami azt jelentette, hogy az észak-amerikaiak megvédték világbajnoki címüket. Kanadának ez volt a 26.

A világbajnokság eddigi egyetlen veretlen csapata, Finnország csapott össze a címvédő Kanadával a döntőben. Utóbbi kezdett jobban, Mikko Koskinennek már az első percekben be kellett mutatnia több nagy védést is. A 12. percben Kanada megszerezte a vezetést: egy szép figura után Matt Duchene lőtt a jobb oldalról, a korong levágódott Koskinenről, Connor McDavid pedig jókor volt jó helyen, és a kapuba pofozta a pakkot. (1–0)

A gól után rögtön emberhátrányba kerültek a tengerentúliak, a finnek többször is veszélyeztettek Laine és Lindell révén, de Cam Talbot jól zárta a szöget. Kanada lehozta kapott gól nélkül az emberhátrányt, így 1–0-val fordulhattak a csapatok a második játékrészre. 

Mindkét csapat 4–4 mezőnyjátékossal kezdte ezt a harmadot, ám ez nem akadályozta meg őket abban, hogy támadásokat vezessenek. Kanada nagyot kontrázott az elején, Hall és McDavid lövését is fogta Koskinen. Ezután a finnek vették át az irányítást, de Talbot eszén nem tudtak túljárni. A hajrában Schiefele, valamint Komarov kiállítása miatt mindkét csapat játszhatott emberelőnyben, ám egyik sem tudta gólra váltani a fórt, így a játékrész 0–0-val zárult. Továbbra is Kanadánál volt az előny. 

Taktikus jégkoronggal rukkolt elő Kanada a játékrész elején, a finnek harmadában tartotta a pakkot, az idő pedig neki dolgozott. A harmad ötödik percében egy újabb páros kiállítás miatt 4 a 4 ellen voltak a jégen a csapatok, ellenben ez is a tengerentúliaknak kedvezett, több támadást is kidolgoztak. Koskinen azonban résen volt, a kapujára érkező 10 lövésből egy sem jutott túl rajta.








EZT OLVASTA MÁR?

X