Váradon már pénztárnyitás előtt (!) elkelt minden jegy a döntő „döntőjére”


-A A+

Bár a Nagyváradi CSM pénztárai a rendes program szerint csak 10 órakor nyitnak, kedden reggel már háromnegyed 10-kor (!!!) elfogytak a jegyek a férfi kosárlabda bajnoki döntő mindent eldöntő ötödik, csütörtöki mérkőzésére. A fizikai lehetetlenség magyarázata, hogy a nagyváradi klub vezetői a reggeli órákban, amikor látták a jegyet vásárolni óhajtók nagy számát hamarabb megnyitották a pénztárakat.

A példátlan érdeklődésre az adhat magyarázatot, hogy mind a Nagyváradi CSM, mind pedig a Marosvásárhelyi BC fennállása első bajnoki címét nyerheti meg csütörtökön. A csapatok az eddigi négy mérkőzésen megosztóztak a győzelmeken, mindkét együttesnek sikerült egyszer otthon és egyszer idegenben nyernie. A Kőrös-partiak mellett szól, hogy a jobb alapszakaszbeli helyezés miatt az ötödik összecsapást saját csarnokukban vívhatják.

A két csapat hétfőn este Marosvásárhelyen a ligeti sportcsarnokban csapott össze egymással. A hazaiak az „életben maradásért” küzdöttek, egy esetleges vendéggyőzelem a döntő végét jelentette volna. A csarnokot zsúfolásig megtöltő szurkolók által feltüzelt ’tigrisek’ magukhoz ragadták a kezdeményezést és rajt-cél győzelmet arattak. A siker titka az volt, hogy Szászgáspár Barnabás, a BC edzője megoldást talált Martin Zeno kiiktatására, a nagyváradiak ponterős játékosa ez alkalommal csak 4 pontot dobott. Emlékeztetőül, a váradi sikerrel véget ért harmadik összecsapáson az amerikai légiós 25 pontot dobott.

A hazaiak szekerét ezen a mérkőzésen is a két Goran – Gajovics és Martinics – húzta, melléjük Aljiakszandr Pustahvar is felnőtt a feladathoz.

Férfi kosárlabda, döntő, negyedik mérkőzés

  • Marosvásárhelyi BC–Nagyváradi CSM 79-70

Ötödik mérkőzés

  • Nagyváradi CSM–Marosvásárhelyi BC (csütörtök, 19:00, DigiSport)







EZT OLVASTA MÁR?

X