Risztov Éva és Gyurta Dániel az év legjobb magyar sportolói


-A A+

A férfiak között Gyurta Dániel, a nők között Risztov Éva lett az Év sportolója Magyarországon a sportújságírók szavazásán – derült ki a budapesti Syma-csarnokban rendezett Sportcsillagok Gálaestjén. Az Év csapata díjat a Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos páros kapta. Az Év szövetségi kapitányának a férfi kézilabda-válogatottat irányító Mocsai Lajost, míg az Év edzőjének Széles Sándort, Gyurta és Risztov edzőjét választották meg.risztov-gyurta

A sportújságírók szavazásán a férfi kézilabda-válogatottat az olimpiai negyedik helyig vezető Mocsai Lajos lett az Év szövetségi kapitánya – derült ki elsőként a csütrötök esti Sportcsillagok Gálaestjén. A második helyen Storcz Botond, a kajak-kenusok, a harmadik helyen Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya végzett.

A fogyatékkal élő sportolók szövetségi kapitányai között az úszókat irányító Sós Csaba nyert. A díjat a Nemzeti Sport Online főszerkesztője, Sz. Nagy Tamás adta át.

„Életem negyedik olimpiáján vettem részt szövetségi kapitányként, tizenhét évet töltöttem el a válogatottaknál, ami igen ritka dolog. Ezek közül London és Sydney áll hozzám a legközelebb, már csak az eredmények miatt is. Megható, hogy engem láttak a legjobbnak, köszönöm mindenkinek, de elsősorban a játékosaimnak. A Veszprémnél ugyan nem folytathattam a munkát, de nem fogok unatkozni, ugyanis indul a Nemzeti Kézilabda Akadémián a munka” – nyilatkozta a díjátadón Mocsai Lajos.

Az Év női sportolója a londoni olimpián a 10 km-es hosszútávúszó számban nyerő Risztov Éva lett, aki a Londonban két aranyérmet nyerő kajakos Kozák Danutát és az olimpián bronzérmet szerző cselgáncsozót, Csernoviczki Évát előzte meg a választáson.

A fogyatékkal élő sportolók között a vívó Krajnyák Zsuzsanna lett a legjobb. A díjat az MSÚSZ részéről Csillag Péter, a Nemzeti Sport újságírója adta át.

„Szeretném megköszönni, hogy itt lehetek, és köszönöm azt a sok szavazatot is, amit kaptam. Négy évvel ezelőtt nem is gondoltam arra, hogy valaha én még itt lehetek. A visszatérésemmel és az olimpiai győzelmemmel üzenek azoknak a sportolóknak, akik picit elfáradtak, hogy merjenek pihenni, mert így sokkal több erővel tudnak majd visszatérni. Engem a környezetváltozás segített ehhez, és tavaly volt az első olyan évem, amikor már hittem és tudtam, hogy képes vagyok véghezvinni. És innen üzenem a tavalyi vb-n engem kizáró versenybírónak, hogy köszönöm, mert arra is szükség volt az olimpiai aranyérmemhez” – nyilatkozta Risztov Éva.csajok640

Ezt követően az Év edzője díjat adták át, mégpedig az olimpiai bajnok úszók, Gyurtai Dániel és Risztov Éva felkészítőjének, Széles Sándornak. A szakember Berki Krisztián edzőjét, Kovács Istvánt és a női kajakosok szakmai munkáját irányító Csipes Ferencet előzte meg a választáson.

„Kétszer állhattam már itt korábban, egyszer harmadik, egyszer második voltam. Nagy megtiszteltetés, hogy most első lettem, különösen, hogy a sportújságírók választottak meg. Az egyetlen hiányérzetünk talán az lehet, hogy Danitól elvették a világcsúcsot, de ez őt csak jobb teljesítményre fogja ösztönözni. Azért rövid pályán csattanós választ adott, és magabiztosan nyert a világcsúcsot megdöntő japán előtt, Reméljük, hogy Risztov Évi is hosszú távon marad a csapatunkban” – nyilatkozta a díjátadón győztes Széles Sándor.

A fogyatékkal élő sportolók edzői között Aranyosi Péter, az olimpiai bajnok asztaliteniszező Pálos Péter edzője lett a legjobb.

Az Év csapatát a Londonból arannyal hazatérő Dombi Rudolf és Kökény Roland alkotta a szavazók szerint. A kajakpáros mögött a szintén olimpiai bajnok Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina összeállítású női kajaknégyes, illetve az olimpiai negyedik férfi kézilabda-válogatott végzett.

20121220-40-tum640A fogyatékkal élők között a Dani Gyöngyi, Juhász Veronika, Krajnyák Zsuzsanna alkotta, paralimpiai ezüstérmes párbajtőrcsapat lett a legjobb. A díjat Szabó Miklós, az MSÚSZ elnökségi tagja, a Nemzeti Sport fotóriportere adta át.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X