EURO-2016: Legyőzte a svédeket és továbbjutott az olasz válogatott


-A A+

Az olasz válogatott 1-0-ra legyőzte Svédországot a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság pénteki játéknapján, ezzel a második fordulót követően továbbjutott az E csoportból. Mivel az előző tornán ezüstérmes olasz együttes a hétfői első meccsét is megnyerte, a kvartett hátralévő eredményeitől függetlenül ott lesz a 16 között.

Az első fordulóhoz képest Matteo Darmian kimaradt az olasz kezdőcsapatból, helyette Alessandro Florenzi lépett pályára. A svédektől Mikael Lustig sérülés miatt hiányzott, illetve Marcus Berg és Oscar Lewicki sem volt kezdő.

E csoport, 2. forduló: Olaszország-Svédország 1-0 (0-0); gólszerző: Éder (88.); sárga lap: De Rossi (69.), Buffon (93.), illetve Olsson (90.)

Kisebb lehetőségek mindkét oldalon adódtak az első félidőben, de komoly helyzetek nem, így a várakozásokhoz képest sokkal eseménytelenebb volt a találkozó. Az olaszok egyszer találták el ellenfelük kapuját, a svédek egyszer sem.

Hasonlóan folytatódott a játék a második felvonásban is, majd a 72. percben Ibrahimovic egy méterről a kapu fölé lőtt egy beadás után, de az óriási helyzet közben az asszisztens már jelezte, hogy a csatár lesen volt. A 82. percben Giaccherini beadását követően Parolo fejelt a keresztlécre.

Miután Éder a hajrában megszerezte a vezetést, Candreva is betalálhatott volna, de végül maradt az egygólos különbség. Összesen 12 kapura lövés volt, Európa-bajnoki mérkőzésen ilyen keveset legutóbb 1980-ban regisztráltak. A hosszabbítás utolsó percében a svédek tizenegyest reklamáltak, de Kassai Viktor, aki végig jól vezette a mérkőzést, helyesen nem ítélt büntetőt.

Olaszország válogatottja sorozatban negyedik mérkőzésén nem kapott gólt, erre legutóbb 2006-ban volt példa. A svédeknek - akik az első körben öngóllal egyenlítettek Írországgal szemben - ezen a találkozón sem volt kaput eltaláló lövésük.








EZT OLVASTA MÁR?

X