Rajt-cél győzelmet aratott Rosberg az Európa Nagydíjon


-A A+

Nico Rosberg, a Mercedes német versenyzője nyerte a Forma-1-es Európa Nagydíjat, amelyet az azerbajdzsáni főváros, Baku utcáin rendeztek vasárnap.

A világbajnoki pontversenyben vezető pilóta mögött honfitársa, a Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel lett a második, a Force India mexikói versenyzője, Sergio Perez pedig harmadikként zárt.  A Mercedes vb-címvédő brit pilótája, Lewis Hamilton az ötödik helyen ért célba. Az első rajthelyről induló Rosberg szezonbeli ötödik, pályafutása 19. futamgyőzelmét ünnepelhette.

A szűkös vonalvezetésű utcai pályákon gyakran látható, eseménydús rajtokkal ellentétben ezúttal baleset nélkül megúszta a mezőny a futam kezdetét. A hatodik körben Vettel annak ellenére megelőzte Daniel Ricciardót, és feljött a második helyre, hogy egy nylonzacskó tapadt az autójára. A nyolcadik kört követően Rosberg már több mint 10 másodperccel vezetett, a tizedik helyről rajtoló Hamilton pedig negyedik volt, majd a 17. körben a kerékcseréjét követően a kilencedik pozícióba tért vissza.

A 19. kör végén a célegyenesben Ricciardo megelőzésével Raikkönen a negyedik helyre került, majd a 28. körben átmenetileg a második volt. Rosberg előnye már a 20 másodpercet is meghaladta, ezért a boxkiállásból visszatérve is nagy fölénnyel vezetett. Ebben az időszakban Hamilton ötödikként haladt, de rádión komoly technikai problémákról panaszkodott a csapatának.

A második helyről rajtoló Ricciardónak a 21. körben már másodszor kellett kiállnia, és a folytatásban sem tudott a hetedik pozíciónál előrébb kerülni. A hajrában Rosberg az első, Vettel pedig a második helyét őrizte meg magabiztosan, Raikkönen viszont az utolsó körben a negyedik pozícióba került, mivel Perez megelőzte őt.

A Forma-1-es szezon nyolcadik futama után Rosberg előnye 24 pont az összetettben Hamiltonnal szemben. Az idény két hét múlva az Osztrák Nagydíjjal folytatódik.








EZT OLVASTA MÁR?

X