EURO-2016: így magyarázta Iordănescu a trikolórok leszereplését


-A A+

Nagyon sajnáljuk, ami történt. Szerencsétlen gólt kaptunk az első félidő végén, előtte és utána is voltak helyzeteink - magyarázta Anghel Iordănescu, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azt követően, hogy csapata 1-0-ra kikapott Albániától és az A csoport utolsó helyén végezve búcsúzott az EURO-2016-tól. 

Az felháborodottan edző elhárította azt a felvetést, hogy le kellene mondania a román válogatott lecsúfosabb veresége után, szerinte ezt a döntést Răzvan Burleanunak, a FRF elnökének kell meghoznia. Hozzátette: Albániát nem kell lebecsülni, 23 fős keretének 21 tagja külföldön játszik.

Iordanescu szerint a 40 ezer albán szurkoló biztatása sokat nyomott latba. 

Szerinte csapat mindent megtett a győzelemért. Mentségként hozta fel, hogy a csapata programját nagyon felforgatta a lyoni edzés más pályára való költöztetése. 

Di Biasi: a szívünkkel győztünk

Giovanni di Biasi szerint csapata elsősorban a szivével kerekedett a románok föle. Az olasz tréner köszönetet mondott az albán szurkolóknak, akik Európa minden szegletéből jöttek el Lyonba csapatukat biztatni.

A mérkőzés kulcsa volt, hogy ne kapjunk gólt. Volt ugyan egy kapufájuk és egy jó lövésük, de a mérkőzés legnagyobb részében nem engdtük őket a saját játékukat játszani.

Lorik Cana kihagyását technikai döntésnek nevezte, szerinte nagyon sokat segített, amikor beállította.

A dpa német hírügynökség kérdésére elmondta, nehéz napok állnak csapata előtt, ugyanis úgy kell tűzben tartani a játékosait, hogy nem tudják, hogy továbbjutottak-e és ha igen, akkor kivel játszanak.

Munkatársunk részvételét a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságon a Communitas Alapítvány és a Szerencsejáték Zrt. támogatta.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X