Europeada: hetedik helyezett lett az erdélyi magyar válogatott


-A A+

A 24 csapat közül hetedikként végzett az erdélyi magyar válogatott az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) őshonos európai kisebbségek labdarúgó bajnokságán.

Az erdélyi magyar válogatott vasárnap játszotta első csoportmérkőzését a dél-tiroli ladinok ellen: a 2–1-es vereséget követően, a krími tatárok (6–1), illetve a görögországi törökök (3–0) válogatottjainak leküzdésével másodikként jutott tovább az A csoportból. Az RMDSZ által összeállított futballcsapat negyeddöntős mérkőzését a címvédő dél-tiroliakkal játszotta: a nagyszerű játéknak köszönhetően 1–1-es döntetlennel vonultak az öltözőbe a csapatok, ezt követően, egy kiállított játékos miatt a helyzet a dél-tiroliaknak kedvezett, így a magyar csapat 6–1-es vereséget szenvedett. Utolsó mérkőzéseként, a hatodik helyért folytatott küzdelemben alulmaradt az oroszországi németekkel szemben (5–4), így a hetedik helyen végzett.

A 2020-as Europeadán ismételten címvédőként lehet jelen az idei házigazda Dél-Tirol: a válogatott ugyanis maga mögé utasította a franciaországi okcitánok csapatát mind a férfi, mind pedig a női ágon.

„Az Europeada, amelyet négyévente az Európa-bajnoksággal egy időben szerveznek, az európai őshonos kisebbségek nemzetközi futballbajnoksága. A 2016-os kiadás számunkra azért is különleges, mert először nyílt lehetőség arra, hogy résztvevőkként, erdélyi magyarokként lehessünk jelen egy nemzetközi bajnokságon” – értékelt hétfőn Bodor László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, a huszonkét tagú válogatott vezetője. Rámutatott: mindamellett, hogy példaértékűen szervezik meg közösségüket, a sportolási lehetőségek, a sportinfrastruktúra terén is van még mit tanulni a dél-tiroliaktól.

„Az Europeadán szerzett tapasztalatok mentén elérkezettnek találjuk az időt egy olyan rendszer kiépítésére, amely az Erdélyben működő, többnyire magyar játékosokból álló futballcsapatoknak biztosít keretet a megmérettetésre. A Szövetség kezdeményezi egy évenkénti torna megszervezését, amellyel azt szeretné elérni, hogy a különböző erdélyi régiókban futballozó csapatoknak lehetőségük legyen összemérni erejüket. Úgy vélem, a hagyományos bajnokságok nem szentelnek kellő figyelmet annak, hogy ezeknek a játékosoknak, csapatvezetőknek rálátásuk legyen egymás teljesítményére, játékára” – tette hozzá.

A versenysport ilyenszerű támogatása mellett továbbra is kiemelten kell kezelni a tömegsportokat – véli Bodor László. Ennek kapcsán kifejtette: az RMDSZ idén és várhatóan a következő években is megszervezi az Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiát, amellyel – mindamellett, hogy az egészséges életmódra való nevelést, a mozgás örömét népszerűsíti – törekszik majd arra is, hogy egy olyan férfi és női válogatottat állítson össze, amellyel négy év múlva megújult erővel, büszkén vehet részt az Europeadán. 








EZT OLVASTA MÁR?

X