Lemhény lovasa nyerte a Székely vágtát
A Leményt képviselő, 2014-ben is győztes Zsigmond János Timpex Amata nevű lovával nyerte vasárnap a hatodik alkalommal megrendezett Székely Vágtát a Maksa községhez tartozó Óriáspince-tetőn.
Rajta kívül a második helyezett rétyi Fazakas János és Csillag nevű lova, valamint a harmadik helyezett, Mikóújfalut képviselő Tóth Barna és My Mission nevű lova is rajthoz állhat a budapesti Nemzeti Vágtán, amelyet idén szeptember 16. és 18. között rendeznek Budapesten, a Hősök terén.
A döntőbe a Székely vágta tavalyi győztese, Fazakas Géza került még be, Gyergyószárhegy képviseletében, a vágta közben azonban leesett Gamma nevű lova nyergéből, a futamot ezért meg is kellett ismételni.
A Nemzeti Vágta székelyföldi előfutamát - a Székely Vágtát - szervező Sepsiszentgyörgy úgynevezett szabad kártyával küldheti lovát és lovasát a budapesti megmérettetésre.
„A vágta nemes verseny, egyben tisztelgés az ősök előtt, akik megtanították a huszár szót a világnak és világhírűvé tették a magyar könnyűlovasságot” - mondta Nagy József huszárkapitány, a Székely vágta társelnöke a székely zászló ünnepélyes felvonásával kezdődött rendezvénysorozat megnyitóján.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke szerint hat év alatt a Székely vágta nemcsak Erdély, hanem talán egész Románia legnagyobb lovasrendezvényévé vált, amely a huszár-hagyományőrző mozgalom „megizmosodását” is segítette.
A Székely Vágtára harmincegy székelyföldi település nevezte be lovát és lovasát, és először rendeztek válogató versenyt a cislaui állami ménes által benevezett hat román résztvevő számára, és így dőlt el, hogy Sandru Ion képviselheti majd Romániát Budapesten, a Nemzeti vágta nemzetközi futamán.
A kétnapos székelyföldi lovas ünnepen a galopp-versenyszámok között lovasíjász és lovastornász, szablyavívó bemutató, fogathajtó verseny szórakoztatta a közönséget, péntek este a Transylmania, szombaton a Csík zenekar lépett fel. Napközben gyermekfoglalkozások, népművészeti vásár kísérték a Székely vágtát, a Székely Virtus hagyományőrző egyesület jóvoltából pedig huszár harci bemutatót és huszárkarusszelt láthatott az Óriáspince-tetőn összesereglett több ezer érdeklődő.
- 33159 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33161 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33161 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33163 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33164 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33164 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni