Gera Zoltán: „Nagyon boldog vagyok, hogy az erdélyieknek is örömet tudtunk szerezni”


-A A+

Gera Zoltánnak kevés idő jutott lazításra ezen a nyáron. Alig telt el a magyar szempontból sokáig emlékezetes franciaországi labdarúgó-Eb, a válogatott középpályás klubcsapatával hamarosan a Bajnokok Ligája selejtezőjében kergeti a labdát, ahol – ahogy azt a Maszol érdeklődésére elárulta – meg sem állnának a sorozat csoportköréig. Gera ugyanakkor üzent az erdélyi magyar gyermekeknek is. Villáminterjúnk a pécsi származású játékossal.

A Maszol munkatársa élőben, a helyszínen látta azt a csodát, amit a pályán bemutattatok. Most, hogy már leülepedtek az élmények, mi volt a siker titka?

Egységes volt a csapat, az ebben rejlő erőt maximálisan sikerült kihasználni. Tényleg csapatként működtünk, nem túlzás ezt állítani. Mindezen felül ott volt a szurkolók támogatása, amely olyan pluszt adott, amit korábban remélni sem mertünk.

Beszélnünk kell az erőnlétről. Magyar válogatottat évtizedek óta nem láttunk ilyen fitten a mérkőzés 90. percében. Erre mi a magyarázat?

Nagyszerűen sikerült a felkészülés, nagyszerű állapotban érkeztünk a válogatottba. Természetesen kellett a taktikai fegyelem, összeszedettek voltunk ettől maradt erő a végére is.

A portugáloknak lőtt gólod beleégett a magyar fociszurkolók agyába. Mivel magyarázod, hogy 37 évesen ilyen teljesítményre voltál képes?

Folyamatosan fejlődök, még tudok fejlődni, továbbá jó kezekben voltam, jó kezekben vagyok, mind a válogatottban, mind klubomban, a Ferencvárosban.

Meglepett-e, hogy a magyar szurkolók ilyen nagy számban utaztak ki Franciaországba?

Őszinte leszek, meglepett, hogy ennyien szorítottak értünk a helyszínen, a kivetítők, a tévék előtt. Természetesen nagyon örültem a társaimmal együtt ennek a mindent átható lelkesedésnek.

Az osztrákok elleni győzelem után Dzsudzsák Balázs arról beszélt, hogy 15 millió magyarért harcoltak. Ennek a nyilatkozatnak hihetetlen visszhangja volt Erdélyben. Éreztétek a határon túliak szeretetét is?

Hogyne! De nem csak az Európa-bajnokságon, hanem már jóval előtte hallottam a híreket Erdélyből, hogy mennyire szeretnek bennünket a határon túl is. Nagyon boldog vagyok, hogy az ott élőknek is örömet tudtunk szerezni.

Ilyen teljesítmény után megnőttek az elvárások a magyar válogatottal szemben. Képesek lesztek felnőni a feladathoz?

Igyekszünk felnőni a feladathoz, azt gondolom, fel fogunk nőni mindenhez, az Eb-n már bizonyítottuk, hogy nehéz ellenfelekkel szemben is megálljuk a helyünket. Persze, nem lesz könnyű, már elvárás a kijutás a világbajnokságra, de azt hiszem, leszünk annyira jók, hogy teljesítsük a küldetést.

A Ferencvárosnál is kulcsszerepet szán neked Thomas Doll. A BL-ben mi a célkitűzés?

Csoportkörbe szeretnénk jutni. Ez egyértelmű célunk.

Mit üzennél azoknak az erdélyi magyar gyerekeknek, akik nektek köszönhetően szerettek bele a fociba?

Legyenek kitartóak, legyen az a céljuk, hogy egyszer majd a magyar válogatott mezét húzhassák magukra!

Gera Zoltán portugálok ellen szerzett gólját a skysports.com-on az Európa-bajnokság legszebb találatának választották meg a drukkerek. A szavazáson a Fradi labdarúgója 122 ezer voksot gyűjtött be, míg a második helyezett Xherdan Shaqiri lengyelek elleni ollógólja 29 ezer szavazatot kapott. Gera távoli lövése az Európai Labdarúgó-szövetség honlapjának is bekerült a jelöltek közé – az online szavazás szerdán zárul.







EZT OLVASTA MÁR?

X