Csapatának mondott köszönetet a Tour-győztes


-A A+

A címvédő Christopher Froome sikerével zárult Párizsban a francia kerékpáros körverseny idei kiadása. André Greipel, a Lotto Soudal német versenyzője nyerte a vasárnapi utolsó szakaszt. A sárga trikós Froome az összesített állás szerint több mint négy perccel végzett a második helyezett Romain Bardet (Franciaország) előtt, míg a kolumbiai Nairo Quintana a harmadik legjobb volt a mezőnyből. Froome, aki 2013 és 2015 után triplázott a Tour-on, köszönetet mondott csapatának, győzelmét pedig családjának ajánlotta fel. „A társaim mindig mellettem álltak ezen a versenyen, amely az eddigi legkeményebb volt. Nem sikerült megnyerni a csapatversenyt, de úgy vélem, egyértelműen mi voltunk a legjobbak. Nagyon hálás vagyok a társaimnak, ez a sárga trikó a tiétek is. Hálával tartozom a feleségemnek, Michelle-nek, valamint Kevin fiamnak, szeretetükkel és támogatásukkal minden lehetséges. Kevin, ezt a győzelmet neked ajánlom” – mondta a Sky csapat kerékpárosa.

Beszédében Froome megemlékezett a nizzai terrortámadás áldozatairól is: „Az idei körverseny a szörnyű nizzai tragédia árnyékában zajlott, és újból meg kell emlékeznünk azokról, akik életüket vesztették ebben a borzasztó eseményben” – nyilatkozta a brit sportoló, aki szerint a sport által nyújtott értékek az ilyen tragédiák esetében felértékelődnek.

A 2016-os Tour de France-on a sprinterek különversenyében a szlovák Peter Sagan gyűjtötte a legtöbb pontot, a legjobb hegyimenőnek járó pöttyös trikó a lengyel Rafal Majka-hoz került, míg a fiatal versenyzők közül a brit Adam Yates végzett az élen. A csapatverseny győztese a spanyol Movistar lett.








EZT OLVASTA MÁR?

X