Válogatott társaságba került Dárdai Pál


-A A+

A FourFourTwo összeállítása nyomán a yahoo.com cikket közölt a világ legígéretesebb fiatal edzőiről. A nyolcas listára felfért egy magyar szakember is: Dárdai Pál.

Az összeállítást készítő szerző megjegyezte, hogy Dárdai Pál játékosként tizennégy szezont húzott le a Herthában. A klub legendájaként vehette át az első csapat irányítását, és első teljes idényében majdnem BL-kvalifikációs helyen végzett a Bundesligában. Csupán a szerény bajnoki hajrá miatt kellett a berlinieknek beérniük az Európa-ligával.

A jellemzésben nem felejtették el megemlíteni, hogy Dárdai szövetségi kapitányként irányíthatta a magyar labdarúgó-válogatottat, és ő rakta le azokat az alapokat, amelyre építkezve utódja, Bernd Storck az Eb nyolcaddöntőjébe vezette a nemzeti együttest.

A Hertha a dán Bröndbyvel találkozik az Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A párharc első, hazai felvonásán az oddsokat tekintve magasan a német együttes számít esélyesnek. 

A NYOLCAS LISTA

  • 1. Julian Nagelsmann (29 éves, Hoffenheim)
  • 2. Eddie Howe (38, Bournemouth)
  • 3. Marco Silva (39, nincs csapata)
  • 4. Mark Sampson (33, az angol női válogatott szövetségi kapitánya)
  • 5. Marcelo Gallardo (40, River Plate)
  • 6. Andre Villas-Boas (38, nincs csapata)
  • 7. Dárdai Pál (40, Hertha BSC)
  • 8. Lee Johnson (35, Bristol City)







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X