A következő olimpián lesz majd hullámlovaglás, gördeszkázás, karate


-A A+

A gördeszkázás, a hullámlovaglás, a sportmászás, a karate és a baseball/softball került a 2020-as tokiói nyári játékok programjába a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) teljes ülésének szerdai döntése alapján.

A NOB végrehajtó bizottsága június 1-jén egyhangúlag foglalt állást az öt sportág mellett, amelyek felvételét a NOB teljes ülése jóváhagyta szerdán. A NOB Agenda 2020 elnevezésű programja lehetőséget ad arra a mindenkori rendezőnek, hogy bizonyos feltételrendszer mellett maga döntsön sportágak egyszeri programba iktatásáról. Tokió esetében héttagú testület határozott arról, mely sportágakat javasolja a NOB végrehajtó bizottságának a meglévők mellé. Az öt új sportág csatlakozása csak a 2020-as olimpiára szól.

A döntéshozók indoklása szerint az öt új sportág vonzóbbá teszi az ötkarikás játékokat a fiatal szurkolók, elsősorban a japánok számára. Mori Josiro, a helyi szervezőbizottság vezetője a döntést követően azt mondta, ezzel új fejezet kezdődik az olimpiai játékok jeles történelmében. "A sportág-csomag felvétele sok fiatal sportoló számára ad reményt az olimpiai részvételre" - tette hozzá.

A baseball bemutatósportágként már az 1904-es játékok programjában is szerepelt, de hivatalosan csak az 1992-es barcelonai olimpiára vették fel, majd a 2008-as pekingi olimpia után lekerült a műsorról. A női változat, a softball 1996 és 2008 között volt ötkarikás sportág. A további négy új sportág Tokióban mutatkozik be. A négy év múlva esedékes olimpián így 18 versenyszámmal és 474 sportolóval több lesz, mint most Rio de Janeiróban. Tokióban 33 sportág mintegy 11 ezer képviselője verseng majd a mostani 28 sportág és 10 500 sportoló helyett.








EZT OLVASTA MÁR?

X