BL: Kovács István befújta, a Celtic továbbjutott


-A A+

Kritikus pillanatban ítélt büntetőt a nagykárolyi Kovács István szerda este a Celtic Parkban. Az erdélyi játékvezető irányította a skót és a kazah bajnok izgalmas selejtezőmérkőzését a Bajnokok Ligájában.

A Celtic Leigh Griffiths az első félidő hosszabbításában értékesített büntetőjével továbbjutásra állt, de az Asztana Agim Ibraimi révén kiegyenlített a második játékrészben. Úgy tűnt, harminc perc hosszabbítás következik, ám Kovács István a rendes játékidő hajrájában újabb tizenegyest fújt be a hazaiaknak. A feldühödött kazahok hamarjában két piros lapot is bezsebeltek, majd Moussa Dembélé továbblőtte a Celtic-et. Az első mérkőzésen egyébként 1–1-es döntetlen született.



A skótok mellett az Ajax Amsterdam is nagyon megszenvedett a győzelemért. A holland bajnokság második helyezettje a csapatkapitány Davy Klaasen 88. percben szerzett góljával biztosította be a továbbjutást a PAOK pályáján. Nem lesz ott a főtáblán a Sahtar Doneck, amely kétgólos hátrányból, büntetőpárbajjal bukott el a Young Boys ellen. Alexandru Chipciu csapatát, az RSC Anderlechtet kiejtette az FK Rosztov, míg Nemanja Nikolicsék kiharcolták a továbbjutást a Trencín ellen.

A román csapatok felemás estéjéről ITT olvashat.

UEFA Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör
Szerdai eredmények, továbbjutók

  • FC Köbenhavn (dán)–Astra Giurgiu 3–0
  • Továbbjutott az FC Köbenhavn, 4–1-es összesítéssel
     
  • Steaua–Sparta Praha (cseh) 2–0
  • Továbbjutott a Steaua (3–1)
     
  • Monaco (francia)–Fenerbahce (török) 3–1
  • Továbbjutott a Monaco (4–3)
     
  • PAOK (görög)–Ajax (holland) 1–2
  • Továbbjutott az Ajax (3–2)
     
  • Celtic (skót)–Asztana (kazah) 2–1
  • Továbbjutott a Celtic (3–2)
     
  • Young Boys (svájci)–Sahtar Doneck (ukrán) 2–0 , büntetők után (4–2)
  • Továbbjutott a Young Boys (büntetőkkel)
     
  • Salzburg (osztrák)–Partizani (albán) 2–0
  • Továbbjutott a Salzburg (3–0)
     
  • Anderlecht (belga)–Rosztov (orosz) 0–2
  • Továbbjutott a Rosztov (4–2)
     
  • Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Olympiakosz (görög) 1–0
  • Továbbjutott a Hapoel Beer-Seva (1–0)
     
  • Legia Warszawa (lengyel)–Trencín (szlovák) 0–0
  • Továbjutott a Legia Warszawa (1–0)







EZT OLVASTA MÁR?

X