Rio 2016: éjfélig meglehet az első magyar arany


-A A+

A párbajtőröző Szász Emese bejutott a döntőbe a riói olimpián, így romániai idő szerint 23.45 órától az aranyéremért vívhat.

A magyar versenyző a legjobb négy között a francia Lauren Rembivel csapott össze, s 10-6-ra győzött.

Az első tust a francia vívó adta, Szász azonban 3-1-re fordított. Az egyperces szünet után Rembi egy tusra zárkózott, majd sokáig nem kezdeményezett egyik fél sem, így az asszót vezető bíró megállította a küzdelmet, és pihenő nélkül következett a harmadik szakasz. Ebben előbb egy "állj" után esett tust próbált "megszerezni" a magyar párbajtőröző, de a videóelemzés nem neki adott igazat. Ez azonban nem zavarta meg, a következő akciójából gyorsan megszerezte negyedik találatát. Hamarosan összejött az ötödik is egy pengekötés és pontos szúrás eredményeként, majd egy perccel a vége előtt a hatodik. A folytatásban viszont kétszer Rembi fejezett be eredményesen akciót, így 21 másodperccel a vége előtt 6-5 volt az állás. Együttes találat következett, 7-6 után pedig Szász rendre jól reagált a lépéskényszerben lévő francia támadására, és 5, 3, illetve 1 másodpercnél is eltalálta Rembit.

Kitörő örömmel fogadta a győzelmet és azt, hogy amiért jött, az érem, már biztosan meglesz neki.

A fináléban a tavaly, illetve tavalyelőtt is világbajnok olasz Rossella Fiamingo lesz Szász riválisa.

Az összecsapást a TVR 1 is élőben közvetíti.

Szász Emese eredményei

    a 32 között:

  • Szász Emese-Julija Beljajeva (észt) 15-11

    a 16 között:

  • Szász-Kang Joung Mi (dél-koreai) 15-11

    negyeddöntő:

  • Szász-Szato Nozomi (japán) 15-4

     elődöntő

  • Szász-Rembi (francia) 10-6







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X