Erdélyi hokis az Acélbikáknál


-A A+

Becze Tihamér a Dunaújvárosi Acélbikák csapatához igazolt, egyéves szerződést kötött a MOL Ligában induló együttessel. A gyergyószárhegyi származású jégkorongozó legutóbb a Fehérvár AV 19-nél szerepelt, az osztrák jégkorong-bajnokságban (EBEL) kevés játéklehetőséget kapott, de a MOL Ligában 28 mérkőzésen 30 pontot termelt.

A csatár elmondta, mindenképp Magyarország akarta folytatni pályafutását, mivel a magyar válogatottban szeretne bemutatkozni, amint erre lehetősége lesz. Becze Tihamér korábban a román nemzeti csapatot képviselte nemzetközi eseményeken.

„Elsősorban azért választottam az Acélbikák csapatát, mert az edző nagyon akarta, hogy itt játsszam. Nagyon jó szerepet szán nekem az együttesben, meghatározó játékosként számít rám. Emellett az sem elhanyagolható, hogy szerettem volna Magyarországon játszani, mert két évet itt kell még töltenem ahhoz, hogy magyar válogatott lehessek” – nyilatkozta a székelyföldi hokis.








EZT OLVASTA MÁR?

X