Rio 2016: nehezen nyertek az amerikai kosarasok


-A A+

Végre megszorongatták a címvédő Egyesült Államok csapatát a riói férfi kosárlabdatornán. Veretlen, egyben nyeretlen maradt a már három iksznél járó magyar vízilabda-válogatott. Cristina Neagu és Paula Ungureanu győzelemre vezette a kézilabdázókat, a nap magyar hőse pedig a kardívó Szilágyi Áron.

Százszázalékos együttesek találkoztak az 1-es Karióka Arénában csütörtök éjjel. Az amerikaiak jóformán átmozgató edzést tartottak Kína és Venezuela ellen, miközben az ausztrálok nagyon komoly eredményeket tettek le az asztalra. Négy NBA-játékossal a keretében az ausztrál csapat Franciaország, illetve Szerbia legjobbjait is legyőzte, ráadásul a toronymagas favoritok ellen sem vallottak szégyent Andrej Lemanis kosárlabdázói. Az utolsó negyed elején még 70:70 állt az eredményjelzőn, az amerikaiak végül tíz ponttal nyertek.

„Ez a sorsunk úgy látszik, hogy ennyire nehéz és rögös úton kell előre jutnunk. Igazából bármilyen játékról, jóról vagy rosszról beszélünk, egyetlen dolognak van jelentősége, hogy ki nyer a végén egy góllal. Ez a meccs döntetlen lett most, ez nekünk rossz, úgyhogy nincs ezen mit túlmagyarázni” – mindezt Benedek Tibor nyilatkozta, miután a magyar férfi vízilabda-válogatott már harmadik döntetlenjét játszotta Brazíliában, most a görögök egyenlítettek ki a végén. A hatos csoportban perpillanat a negyedik helyet foglalják el a magyar pólósok, s ennél talán csak a szerbek helyzete meglepőbb. A szomszédok óriási meglepetésre kikaptak egy góllal a braziloktól, most kieső pozícióban vannak.

A magyar olimpikonok mindent összevetve egyáltalán nem zártak rossz napot Rio de Janeiróban. A cselgáncsozó Tóth Krisztián igaz csak a nyolcaddöntőig jutott el, miközben sem a sportlövők, sem az úszók nem értek el kiemelkedő eredményt, de vívásban Szilágyi Áron megvédte londoni elsőségét. Ami nekünk kívülről sokszor nagyon simának tűnt, arról a magyar kardozó azt mondta, hihetetlenül nehéz volt belülről. Szilágyi – aki többek között Tiberi Dolniceanut győzte le „aranyos” menetelése során – a végén elismerte, ezért az olimpiai elsőségért sokkal jobban megszenvedett, mint Londonban. Egyébként férfi kardvívásban legutóbb az 1988-as szöuli olimpián volt címvédés, akkor a francia Jean-Francois Lamour győzött újra. A magyar sikersportág képviselői már három éremnél tartanak Brazíliában.

A sok rossz hír után egy jót is kaptak a román sportkedvelők. Az ötödik versenynapig a Tomas Ryde által irányított kézilabdacsapat mélyen az elvárások alatt teljesített, de a csoportkör harmadik fordulójára valami történt a lányokkal. Montenegróval szemben már működött a védekezés, Ungureanu tette a dolgát a kapuban, miközben Neagu szórta a gólokat. Ezzel a munkás győzelemmel ugyan nincs kint a gödörből a válogatott, de a továbbjutási esélyek nem szálltak el teljesen. Szerdán a kézilabda mellett evezésben és teniszben volt érdekelt a román küldöttség, de mindkét sportág eseményeit el kellett halasztani a kedvezőtlen időjárás miatt.

Összesen 18 számban avattak új bajnokot az olimpia legutóbbi versenynapján. Országúti kerékpározásban a Tour-győztes Cristopher Froome harmadik lett a holland Tom Dumoulin, valamint az újdonsült aranyérmes Fabian Cancellara mögött. Asztaliteniszben Ding Ning visszavágott Li Xiaoxia-nak a londoni olimpia döntőjében elszenvedett vereségért. Az éremtáblázaton Magyarország visszacsúszott a harmadik az ötödik helyre. Előztek a cselgáncsban mindkét számot megnyerő, ugyanakkor a tornászoknál is győzedelmeskedő japánok, illetve az úszódöntők alatt három érmet szerző ausztrálok.


Riói olimpia, ötödik versenynap
Augusztus 10-i érmesek

Vívás, férfi kard, egyéni 
Olimpiai bajnok: Szilágyi Áron 
Ezüst : Daryl Homer (Egyesült Államok)
Bronz: Kim Jung-hwan (Dél-Korea)

Vívás, női tőr, egyéni
Olimpiai bajnok: Inna Gyeriglazova (Oroszország)
Ezüst: Elisa Di Francisca (Olaszország)
Bronz: Inés Boubakri (Tunézia)

Úszás, férfi 200 m mell
Olimpiai bajnok: Dmitrij Balandin (Kazahsztán)
Ezüst: Josh Prenot (Egyesült Államok)
Bronz: Anton Csupkov (Oroszország)

Úszás, férfi 100 m gyors
Olimpiai bajnok: Kyle Chalmers (Ausztrália)
Ezüst: Pieter Timmers (Belgium)
Bronz: Nathan Adrian (Egyesült Államok)

Úszás, női 200 m pillangó
Olimpiai bajnok: Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország)
Ezüst: Madeline Groves (Ausztrália)
Bronz: Nacumi Hoshi (Japán)

Úszás, női 4x200 m gyorsváltó
Olimpiai bajnok: Egyesült Államok
Ezüst: Ausztrália
Bronz: Kanada

Asztalitenisz, női egyes
Olimpiai bajnok: Ding Ning (Kína)
Ezüst: Li Xiaoxia (Kína)
Bronz: Kim Song-I (Észak-Korea)

Cselgáncs, férfi 90 kg
Olimpiai bajnok: Baker Masu (Japán)
Ezüst: Varlam Liparteliani (Grúzia)
Bronz: Gwak Dong-han (Dél-Korea), Cheng Xunzhao (Kína)

Cselgáncs, női 70 kg
Olimpiai bajnok: Tacsimoto Haruka (Japán)
Ezüst: Yuri Alvear (Kolumbiai)
Bronz: Sally Conway (Nagy-Britannia), Laura Vargas Koch (Németország)

Torna, férfi egyéni összetett
Olimpiai bajnok: Ucsimura Kohej (Japán)
Ezüst: Oleg Vernyajev (Ukrajna)
Bronz: Max Whitlock (Nagy-Britannia)

Országúti kerékpározás, férfi időfutam
Olimpiai bajnok: Fabian Cancellara (Svájc)
Ezüst: Tom Dumoulin (Hollandia)
Bronz: Chris Froome (Nagy-Britannia)

Országúti kerékpározás, női időfutam
Olimpiai bajnok: Kristin Armstrong (Egyesült Államok)
Ezüst: Olga Zabelinszkaja (Oroszország)
Bronz: Anna van der Breggen (Hollandia)

Kajak-kenu, szlalom, férfi K-1
Olimpiai bajnok: Joseph Clarke (Nagy-Britannia)
Ezüst: Peter Kauzer (Szlovénia)
Bronz: Jiri Prskavec (Csehország)

Súlyemelés, férfi 77 kg
Olimpiai bajnok: Nijat Rahimov (Kazahsztán)
Ezüst: Lü Xiaojun (Kína)
Bronz: Mohamed Mahmoud (Egyiptom)

Súlyemelés, női 69 kg
Olimpiai bajnok: Xiang Yanmei (Kína)
Ezüst: Zhazira Zhapparkul (Kazahsztán)
Bronz: Sara Ahmed (Egyiptom)

Műugrás, férfi 3 méteres szinkron
Olimpiai bajnok: Jack Laugher, Chris Mears (Nagy-Britannia)
Ezüst: Sam Dorman, Michael Hixon (Egyesült Államok)
Bronz: Cao Yuan, Qin Kai (Kína)

Sportlövészet, férfi szabadpisztoly
Olimpiai bajnok: Jin Jong-oh (Dél-Korea)
Ezüst: Hoáng Xuan Vinh (Vietnám)
Bronz: Kim Song-guk (Észak-Korea)

Sportlövészet, férfi duplatrap
Olimpiai bajnok: Fehaid Aldeehani (független induló)
Ezüst: Marco Innocenti (Olaszország)
​Bronz: Steven Scott (Nagy-Britannia)








EZT OLVASTA MÁR?

X