Rio 2016: megvan az olimpia eddigi legemlékezetesebb pillanata


-A A+

Bár a női 5000 méteres síkfutás előfutamának utolsó két helyén végzett, az új-zélandi Nikki Hamblin és az amerikai Abbey D’Agostino szolgáltatta az idei játékok egyik legemlékezetesebb pillanatát.

A verseny közben egy kisebb ütközés során Nikki Hamblin és Abbey D’Agostino a földre került, majd utóbbi felkelt és segített felkelni az új-zélandinak. 

Nem sokkal később kiderült, hogy az amerikai versenyzőnél nagyobb a baj, fájdalmas arccal a földre rogyott – ekkor Hamblin segítette fel őt a földről. Hamblin lett végül az utolsó előtti, D’Agostino az utolsó, a két versenyző a célban összeölelkezett.

Az új-zélandi sportolónő elmondta, hogy élte meg a történteket. „Mi történt? Miért vagyok a földön? – kérdeztem magamban, aztán hirtelen egy kezet éreztem a vállamon” – magyarázta később az új-zélandi. „Kelj fel! Még kell befejezni a versenyt, ez az olimpia!” – mondta nekem.

„Soha nem felejtem el ezt a pillanatot. ha valaki megkérdezi tőlem 20 év múlva, mi történt Rióban, ez lesz az én sztorim” – nyilatkozott Hamblin, aki hozzátette, előtte sosem beszéltek, sosem találkoztak, éppen ezért is végtelenül hálás versenytársnőjének, amiért segített neki.

A sztori itt nem ért véget, ugyanis a bírákat meghatotta a két versenyző sportszerűsége, és - bár ők lettek az utolsók - bejuttatták őket a döntőbe.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X