A riói olimpia öt romániai versenyzőjét támogatja a MOL Tehetségtámogató


-A A+

A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány közzétette a MOL Tehetségtámogató 11. kiírásának pályázati eredményeit. A 354 ezer lej összértékű támogatás 360 fiatal sportolónak és művésznek jelent segítséget, köztük öt olimpiai versenyzőnek.

A MOL Tehetségtámogató kedvezményezettjei közül öt sportoló vesz részt a Rio de Janeiroban megrendezett nyári olimpiai játékokon: Radu Marius úszó, hat alkalommal részesült támogatásban; Glință Robert úszó, ötszörös támogatott; Miklós Andrea atléta, három alkalommal részesült támogatásban; Szőcs Bernadette asztaliteniszező, egy alkalommal részesült támogatásban; Dascăl Ana úszó, most nyert először támogatást.

„Különleges öröm tölt el ebben az olimpiai évben. A „Citius, Altius, Fortius” jelmondat sok munkát jelent, kitartást, következetességet, jellemformálást, rugalmasságot. Mindezek soha nem jönnek maguktól. A tehetség önmagában nem elegendő jobbnak és erősebbnek lenni, ahhoz állhatatosságot, megfelelő felszereltséget és felkészülési feltételeket kell társítani. És most azért örvendhetünk, mert 11 éven át úgy tudtuk támogatni a tehetséges fiatalokat, hogy közülük egyesek Romániát képviselhessék az olimpiai játékokon. Külön gratulálunk a romániai olimpiai keret öt tagjának, akik a MOL Tehetségtámogató korábbi és jelenlegi kedvezményezettjei. Hasonlóképpen gratulálunk edzőiknek ehhez a teljesítményhez.

A sport és művészet 11 éves folyamatos támogatása mellett büszkék vagyunk azokra a tehetséges fiatalokra, akiket az ország és a világ legjobbjai között tartanak számon. Az ő munkájuk támogatására, és a pályakezdő, talán ma még ismeretlen fiatalok támogatására érdemes fenntartani hosszútávú és állandó programokat, amelyek eredménye egy egész országot megörvendeztet” – nyilatkozta Daradics Kinga, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.

Rekordszámú kérelem

A második évtizedébe lépett MOL Tehetségtámogató idei kiírására rekordszámú, 534 támogatási kérelem érkezett, 1 859 fiatal részére igényeltek támogatást, több mint 3 300 000 lej értékben. A 354 ezer lejes támogatási alapból a sport- és művészeti zsűri javaslata szerint 360 tehetséges fiatal részesül 171 nyertes pályázat révén.

A művészeti zsűri 50 pályázatot javasolt összesen 120 000 lej támogatásra, a sportban pedig 103 pályázat nyert 164 ezer lej összértékű finanszírozást. A 18 év fölötti korcsoportban – amelybe azok a fiatalok kapnak pályázati meghívást, akik nagykorúságuk elérése előtt a program kedvezményezettjei voltak – a 70 ezer lejes támogatási alapból 18 pályázat részesült.

„A MOL Tehetségtámogató pályázati eljárása viszonylag egyszerű. A pályázati űrlap és a négy melléklet előkészítéséhez munkatársaink egész évben folyamatos tájékoztatást nyújtanak az érdeklődőknek. A nagyszámú támogatási kérelem azt mutatja, hogy a program országszerte ismert és könnyen hozzáférhető” – nyilatkozta András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője.

Az idén nyertes ifjú művészek között van Ciobanu Mălina és Dumitrescu Mircea - hegedű, Szőcs Botond - zongora, Ciontu Ada - képzőművészet, Zirbo Cornelius - cselló és a Kodály Zoltán Gyermekkar.

A nyertesek névsora megtalálható itt és itt

A művészeti zsűri:
Márkos Albert, hegedűművész, a kolozsvári Transilvania Filharmónia koncertmestere – elnök
Miriam Cuibus, színművésznő, a Kolozsvári Nemzeti Színház társulatának tagja, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának adjunktusa,
Timotei Nădășan, grafikusművész, az IDEA kortárs művészeti folyóirat igazgatója
Nelida Nedelcuț, egyetemi tanár, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia prorektora
Erich Türk, orgonaművész, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia tanára
 
A sportzsűri:
Violeta Beclea-Székely, Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes atléta, a Román Olimpiai és Sportbizottság kommunikációs és marketingosztályának az igazgatója – a zsűri elnöke
Laura Cârlescu Badea, olimpiai- és világbajnok vívó, a Román Sport Akadémia elnöke
Ivan Patzaichin, többszörös olimpiai bajnok kenus
Simona Richter, a női cselgáncs-válogatott másodedzője, az első romániai olimpiai érmes női cselgáncsozó
Doina Sava, Románia úszóválogatottjainak az edzője







EZT OLVASTA MÁR?

X