US Open: Babosnak rezgett a léc, Halep simán nyert


-A A+

Babos Tímea a döntő szettben 4:0-ról hozta vissza a meccset az osztrák Barbara Haas ellen, és így bejutott az amerikai nyílt teniszbajnokság második fordulójába. Simona Halepnek sokkal könnyebb dolga volt a belga Kirsten Flipkens ellen. A férfiaknál nem voltak meglepetések.

A 31. helyen kiemelt Babos Tímea először játszott kiemeltként Grand Slam-versenyen, míg ellenfele, a 20 éves Barbara Haas most jutott első alkalommal főtáblára GS-tornán. A magyar lánya 5:7-re elbukta az első játszmát, a másodikban 6:3-mal egyenlített. A döntő szettben Haas már 4:0-ra vezetett, innen lett 4:4, majd 5:4 az osztráknak, de végül Babos kerekedett felül 7:5-re, így ő lépett tovább a 64-be.

Simán ment a második körbe jutás Simona Halepnek, aki alig engedte szóhoz jutni ellenfelét, a belga Kirsten Flipkenst. 6:0, 5:0-nál a román lány a mérkőzésért adogatott, de elidegeskedte, így 6:0, 6:2 lett a végeredmény. Halepre a második fordulóban a világranglista 44. cseh játékos, Lucie Safarova vár, akivel az egymás elleni mérleg a román játékos javára billen, 3-1 arányban.

Tavalyhoz hasonlóan már az első körbe búcsúzott a volt világelső szerb Ana Ivanovic, és a kanadai Eugenie Bouchard – aki tavaly beperelte az Egyesült Államok teniszszövetségét, mert szeptember 4-én, a US Open nyolcaddöntője előtt elcsúszott az öltözőben, és súlyos agyrázkódást szenvedett – is búcsút vett New Yorktól.

A férfiaknál nagyjából papírforma szerint alakultak az eredmények, a 29. kiemelttel lett „szegényebb” a mezőny, az idén Wimbledonban Novak Djokovicsot búcsúztató Sam Querrey kikapott Janko Tipszarevicstől.

NŐI EGYES, 1. FORDULÓ

  • Babos (magyar, 31.)–B. Haas (osztrák) 5:7, 6:3, 7:5
  • S. Williams (amerikai, 1.)–Makarova (orosz)
  • V. King (amerikai)–Lottner (német) 7:6, 6:3
  • Larsson (svéd)–Knapp (olasz) 6:4, 6:2
  • Allertová (cseh)–Ivanovics (szerb, 29.) 7:6, 6:1
  • Vang Csiang (kínai)–Kaszatkina (orosz, 23.) 6:4, 2:6, 6:2
  • Svedova (kazah)–Arruabarrena (spanyol) 6:2, 6:3
  • Csang Suaj (kínai)–E. Perez (ausztrál) 6:1, 6:1
  • Stosur (ausztrál, 16.)–Giorgi (olasz) 7:5, 6:7, 6:1
  • Suárez-Navarro (spanyol, 11.)–Pereira (brazil) 6:0, 6:0
  • Jankovics (szerb)–Duque Marino (kolumbiai) 6:4, 6:1
  • Beck (német)–Podoroska (argentin) 7:6, 6:3
  • Vesznyina (orosz, 19.)–Kontaveit (észt) 7:6, 4:6, 6:3
  • Hogenkamp (holland)–Watson (brit) 6:2, 7:5
  • Safárová (cseh)–Gavrilova (ausztrál) 6:4, 6:4
  • Halep (román, 5.)–Flipkens (belga) 6:0, 6:2
  • Broady (brit)–Robson (brit) 6:7, 6:3, 6:4
  • Siniaková (cseh)–Bouchard (kanadai) 6:3, 3:6, 6:2
  • Garcia (francia, 25.)–Parmentier (francia) 4:6, 6:3, 6:4
  • Konjuh (horvát)–Bertens (holland, 20.) 6:3, 2:6, 6:4
  • Nara (japán)–Vögele (svájci) 6:0, 7:5
  • Bacsinszky (svájci, 15.)–Gyjacsenko (orosz) 6:1, 6:1
  • M. González (paraguayi)–Kovinics (montenegrói) 7:5, 6:2
  • Pavljucsenkova (orosz, 17.)–Chirico (amerikai) 6:1, 6:4
  • Gibbs (amerikai)–Krunics (szerb) 6:1, 6:0
  • Görges (német)–Wickmayer (belga) 6:3, 6:2

FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ

  • Carreno-Busta (spanyol)–Ivaska (fehérorosz) 6:0, 7:5, 6:2
  • Tipszarevics (szerb)–Querrey (amerikai, 29.) 7:6, 6:7, 6:3, 6:3
  • Ferrer (spanyol, 11.)–Dolgopolov (ukrán) 6:5-nél Dolgopolov feladta
  • Zeballos (argentin)–F. Mayer (német) 6:3, 6:4, 7:6
  • Dzumhur (bosnyák)–Tomic (ausztrál, 17.) 6:4, 6:3, 4:6, 7:6
  • A. Zverev (német, 27.)–Brands (német) 3:6, 6:1, 6:4, 7:6
  • D. Evans (brit)–Ram (amerikai) 6:2, 4:6, 7:5, 6:1
  • Giannessi (olasz)–Kudla (amerikai) 0:6, 6:4, 6:1, 1:6, 6:0
  • Wawrinka (svájci, 3.)–Verdasco (spanyol) 7:6, 6:4, 6:4
  • Nisikori (japán, 6.)–Becker (német) 6:1, 6:1, 3:6, 6:3
  • Hacsanov (orosz)–Fabbiano (olasz) 6:3, 6:3, 4:6, 6:3
  • Mathieu (francia)–C. Harrison (amerikai) 6:0, 6:2, 6:1
  • Mahut (francia)–Kohlschreiber (német, 25.) 6:3, 7:5, 1:0-nál Kohlschreiber feladta
  • Troicki (szerb)–Albot (moldovai) 5:7, 3:6, 6:4, 6:4, 7:6
  • Donaldson (amerikai)–Goffin (belga, 12.) 4:6, 7:5, 6:4, 6:0
  • López (spanyol, 16.)–Coric (horvát) 3:4-nél Coric feladta
  • Sousa (portugál)–Estrella (dominikai köztársaságbeli) 6:0, 6:1, 6:1
  • Chardy (francia)–Mmoh (amerikai) 6:4, 6:4, 6:1
  • Dimitrov (bolgár, 22.)–Cervantes (spanyol) 6:2, 6:4, 7:6







EZT OLVASTA MÁR?

X