Vb 2018: pocsék meccs, igazságos remi a Kolozsvár Arénában


-A A+

Mennybe mehetett volna a jelenkori román labdarúgás megmentőjének kikiáltott Nicolae Stanciu, ha a Románia-Montenegró világbajnoki selejtező 96. percében, 1–1-es állásnál megítélt büntetőt értékesíti, ám az Anderlechtnek közel 10 millió eurót érő támadó középpályás majd' kilőtte a labdát a Kolozsvár Arénából. 

Ritka rossz meccset láthatott a sétatéri stadionba kilátogató 26 ezer néző vasárnap este: a 2018-as oroszországi labdarúgó világbajnokság selejtezőinek első fordulójában Románia és Montenegró válogatottja 85 perc alatt két gólhelyzetet dolgozott ki. Előbb a vendégek juthattak volna előnyhöz, de az angol élvonalban megedződött Pantilimon lábbal hárított, majd Nicoale Stanciu mélységi indítását Florin Andone lőtte Bojovicba. Ezt a két helyzetet leszámítva unalmas tili-tolival „szórakoztatták” a közönséget.

A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón egy újságíró felhívta arra Christoph Daum figyelmét, hogy a trikolórok eddig még sosem nyertek Kolozsváron, és a román válogatott szövetségi kapitányának bemutatkozása ezt az átkot nem tudta megtörni. Annyi azért mégis a javára írható, hogy bár gólt tudott szerezni: a csereként beállt Adi Popa jókor volt jó helyen a 85. percben, amikor Stanciu baloldali beadása egy montenegrói védőről kipattant és a hosszú sarokba gurította a labdát. Az öröm nem tartott sokáig, ugyanis alig két perccel később egy szögletet követően a vendégek sztárja, az Inter Milanónál játsszó Stefan Jovetic megengedhetetlenül szabadon fejelhetett 6 méterről, és nem tévesztett célt. 

Az angol játékvezetői brigád 5 perccel hosszabbította meg a rendes játékidőt és a trikolórok az utolsó szalmaszálba kapaszkodva felívelésekkel próbáltak helyzetet teremteni. Egy ilyen alkalommal történt, hogy a jobb oldalra kisodródott Keserüt a szó szoros értelmében lefejelte egy montenegrói védő, de büntetőt Stanciu az égbe lőtte.​A kolozsvári döntetlennek legjobban a dánok örülhetnek, ugyanis mindkét riválisuk – Románia és Lengyelország – pontokat veszített papíron gyengébbnek tartott csapatok ellen, s így a skandinávok egy forduló után pontelőnnyel vezetik a csoportot.

VB 2018, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

C-CSOPORT

  • Csehország–Észak-Írország 0–0
  • Norvégia–Németország 0–3 (Th. Müller 15., 60., Kimmich 45.)
  • San Marino–Azerbajdzsán 0–1 (Gurbanov 45.)

E-CSOPORT

  • Románia–Montenegró 1–1 (Popa 85., ill. Jovetics 87.)
  • Dánia–Örményország 1–0 (Eriksen, 17.)
  • Kazahsztán–Lengyelország 2–2 (Hiznicsenko 52., 58., ill. Kapustka 9., Lewandowski 35. – 11-esből)

F-CSOPORT

  • Málta–Skócia 1–5 (Effiong 14., ill. Snodgrass 10., 60., – tizenegyesből, 84. Martin 53., Fletcher 79.)
  • Litvánia–Szlovénia 2–2 (Cernych 32., Slivka 35., ill. Krhin 77., Cesar 93.)
  • Szlovákia–Anglia 0–1 (Lallana 95.)







EZT OLVASTA MÁR?

X