BL: folytatódik a spanyol dominancia?


-A A+

A labdarúgó Bajnokok Ligája legutóbbi három kiadását egyaránt spanyol csapatok nyerték. A kedd este rajtoló szezon nagy kérdése, hogy a Real Madridnak összejön-e a rég áhított címvédés, vagy az ősi rivális Barcelona-játékosok emelhetik magasba a serleget? A spanyol sikersorozatnak elsősorban a Bayern München vethet véget, de a bukik szerint a Juventus Torino és a Manchester City is esélyes a végső győzelemre.

Barca, Bayern, Real – erősorrend a fogadóirodáknál

Az elmúlt évadban Zinedine Zidane megcsinálta azt, ami korábban Luis Enriquének sikerült a Barcával. A pályafutása befejeztével edzőnek állt francia kinevezése szezonjában BL-győzelmet ünnepelhetett. Mint ismert, a Real büntetőpárbajjal húzta be a májusi derbit a San Siróban. Rövid időn belül ez már a második döntő volt az Atlético és a „királyiak” között, ami jól jelzi, hogy az elmúlt években a spanyolországi együttesekről szólt a legrangosabb sorozat. Ezt támasztja alá a Barcelona sikerrel megívott 2015-ös döntője.

A fogadóirodák rangsorában most a katalánok vannak az első helyen, majd szorosan mögöttük a Bayern München következik. A harmadik helyen a Real Madrid szerepel, a címvédő után pedig a Juventus és a Manchester City jön. Az első tízbe bekerült továbbá az Atlético, a PSG, a Dortmund, az Arsenal, illetve a Tottenham.

Mire mennek a „rókák”?

Úgy tűnik, Claudio Ranieri komolyan beszélt, amikor a szezon előtt kijelentette: a Leicester City számára idén a kiesés elkerülése a cél a Premier League-ben. Az angol kiscsapat az álomszerű tavalyi menetelés után idén gyengélkedik a szigetországi topligában, négy forduló alatt mindössze négy pontot gyűjtöttek Vardyék.

A Leicesternek azonban még jól foghat az olasz tréner BL-tapasztalata, Ranieri hat különböző klubot irányított a Bajnokok Ligájában, igaz, nincsenek túl jó emlékei az európai kupasorozatban. A 2003–2004-es szezonban ő volt annak a Chelsea-nek a menedzsere, amely összesítésben 5–3 bukta el elődöntős párharcát az AS Monacóval szemben. Az olasz szakember ugyanakkor a Valencia, a Juventus és a Roma kispadján sem tudott nagyot alakítani a BL-ben.

PSG–Arsenal, Totteham–Monaco a nyitányon

A Leicester City mellett az orosz FK Rosztov számít abszolút újoncnak az idei szezonban. A selejtező utolsó körében az Ajaxot búcsúztató kelet-európai együttest rögtön a mély vízbe dobták a szervezők, elsőként a Bayern München ellen kellene borítani a papírformát. Elnézve a bajorok szezon eleji formáját, erre kevés esély mutatkozik, Carlo Ancelotti csapata a Bundesliga első fordulójában hatot vágott a Werder Bremennek, majd az elmúlt hétvégén újabb három pontot hozott a konyhára a kényelmetlennek ígérkező gelsenkircheni kiszállás.

A keddi játéknap műsorából egyértelműen a Paris Saint-Germain és az Arsenal rangadója emelkedik ki, míg a szerdai kínálatból a Tottenham és Monaco találkozója ígérkezik izgalmasnak. A Pro Tv választása a Barcelona–Celtic összecsapásra esett, míg a Dolce Sport összesen nyolc meccset közvetít a két nap alatt.

Bevetésen Kassai és Hațegan

Magyar és román játékvezető is érdekelt lesz az első fordulóban: az uefa.com szerint Kassai Viktor Párizsban fújja a sípot, míg az Ovidiu Hațegan által vezetett román bírói küldöttség Katalónia fővárosában kell résen legyen.

A keretek átfésülése közben egyetlen magyar játékost találtunk, Nemanja Nikolicsot több klubbal is szóba hozták a nyári átigazolási szezonban, de a szerb származású csatár végül maradt a varsói Legiánál, így a BL-ben rúghatja a bőrt és remélhetőleg a gólokat. Román labdarúgóból már jóval több van, Cosmin Moți és Claudiu Keserü a Ludogorec Razgrad színeiben vitézkedhet, Andrei Prepeliță pedig a Rosztovval próbálkozhat. Szintén BL-résztvevő a dinamo zágrebes Alexandru Mățel, valamint Vlad Chiricheș a Napolival.

UEFA Bajnokok Ligája, csoportkör
Az 1. forduló programja

Kedden

  • A-csoport: Paris Saint-Germain–Arsenal (Dolce 1), Basel–Ludogorec Razgrad
  • B-csoport: Dinamo Kijev–Napoli, Benfica–Besiktas
  • C-csoport: FC Barcelona–Celtic (Pro tv, Dolce 2), Manchester City–Borussia Mönchengladbach (Dolce 3)
  • D-csoport: Bayern München–FK Rosztov (Dolce 4), PSV–Atlético Madrid

Szerdán

  • E-csoport: Leverkusen–CSZKA Moszkva, Tottenham–Monaco (Dolce 3)
  • F-csoport: Real Madrid–Sporting (Dolce 1), Legia Warszawa–Borussia Dortmund (Dolce 4)
  • G-csoport: Club Brugge–Leicester City, Porto–FC Köbenhavn
  • ​H-csoport: Lyon–Dinamo Zagreb, Juventus–Sevilla (Dolce 2)







EZT OLVASTA MÁR?

X