Román sajtó: „halálos ütést" kapott a magyar válogatott


-A A+

 

"Váratlan segítséget" kapott a román válogatott a Magyarország elleni budapesti "létfontosságú" mérkőzés előtt, amelyet a világbajnoki selejtezőben vív a két együttes - írta szerdán a Gazeta Sporturilor című román sportújság a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntését kommentálva, amely szerint a március 22-i találkozót zárt kapuk mögött játsszák Budapesten.magyarholland7

A lap szerint jó hír a válogatott számára a FIFA döntése, és ha sikerül pontot rabolni Budapesten, akkor a román csapat pályázik a legnagyobb eséllyel a második hely megszerzésére. A lap kifejti, hogy a románok számára előnyösebb a selejtezőcsoport további programja Magyarországéhoz képest, de nagy érvágás a magyar együttes számára az is, hogy sérülés miatt Gera Zoltánt is nélkülözniük kell a március 22-i találkozón, miután kedden kiderült, hogy a 33 éves támadó keresztszalag-szakadást szenvedett.

Ciprian Marica, a román válogatott csatára, aki a német Schalke 04 együttesénél játszik, a lapnak elmondta: jó, hogy a FIFA szigorú a rasszista megnyilvánulások esetében, de csúnya az a futball, amelyet nézők nélkül játszanak. A csatár szerint éppen az motiválta volna őket, ha Budapesten ellenségesen fogadta volna őket a közönség, de ennek ellenére "bármilyen körülmények között" nyerni akarnak - mondta a támadó.

A Pro Sport című sportújság szerint Románia "megszabadult a budapesti pokoltól" a FIFA döntése nyomán. Jenei Imre, a román és a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya a lapnak úgy nyilatkozott, minden bizonnyal nagy előnyt jelent a román válogatott számára a FIFA döntése. "Higgyék el, tudom miről beszélek, ismerem a magyar közönséget" - mondta Jenei Imre.

A Gândul című portál szerint "nagy esélyt kapott" a Victor Pițurcă által irányított válogatott. A sport.ro hírportál a FIFA döntését kommentálva úgy véli, hogy "halálos ütést" kapott a magyar csapat.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X