Vb-selejtező: a lettek erősek – Storck


-A A+

A Svájc elleni budapesti mérkőzésen esélytelenebb csapatként szenvedett szoros vereséget, hétfőn viszont már favoritként lép pályára Rigában a magyar labdarúgó-válogatott. Bernd Storck kijelentette, nehéz mérkőzésre számít, a feröeriek szerinte csak szerencsével tudták legyőzni a lett együttest.

„Svájc erős csapat, és mi jól játszottunk ellene, de ezen a szinten a hibák gólhoz vezetnek, ez bebizonyosodott pénteken. Egy vereség után minden csapat csalódott, de nem szabad a múlton rágódni, mindig a következő meccs a legfontosabb” – idézte a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja a német szakembert, aki vasárnap a mérkőzés helyszínén, Rigában tartott sajtótájékoztatót.Bernd Storck szerint nem mérvadó a lett-feröeri mérkőzés végeredménye (0–2), mivel a vendégek sikerében a szerencse is közrejátszott: „Nem lesz könnyű mérkőzés, a lett válogatott erős csapat, még ha el is vesztette pénteki selejtezőjét. Láttam a mérkőzést, és azt gondolom, nem játszott rosszul hétfői ellenfelünk, a feröerieknek szerencséjük is volt, részben ennek köszönhették a győzelmet. A legjobb tudásunkat kell nyújtanunk ahhoz, hogy sikeresen zárjuk az összecsapást” – mondta Storck.

A lettek várhatóan az ellentámadásokra helyezik a hangsúlyt. „Ismerjük a szurkolóink elvárását és tudjuk, mennyire fontos számukra ez a meccs. Emlékezhetünk, hogy voltak olyan ellenfeleink az Eb-selejtezőkörben is, amelyek sokat birtokolták a labdát, pozíciós futballt játszva támadtak, ami lehetőséget adott nekünk a kontrákra” – fogalmazott edzőjük, Marian Pahars

A csapatkapitány Kaspars Gorkss küzdelmes mérkőzést vár. „Az előző meccsek eredményei miatt mindkét csapatot egy sebzett vadhoz tudnám hasonlítani, ennek megfelelően a magyarok is és mi is az utolsó pillanatig nagyon fogunk harcolni” – mondta.

A lett-magyar vb-selejtező hétfőn, kelet-európai idő szerint 21 óra 45 perckor kezdődik.








EZT OLVASTA MÁR?

X