Vasile Miriuță: jelen pillanatban mi vagyunk a legjobbak


-A A+

A nemzetközi szünet után péntek este a Kolozsvári CFR győzelmével folytatódott az élvonalbeli román labdarúgó-bajnokság őszi idénye. A „vasutasok” szabadrúgásgóllal nyertek hazai pályán a CSM Poli Iași ellen.

A kolozsvári csapat rendkívül jól játszott, több veszélyes támadást is vezettek a hazaiak, végül Filipe Nascimento vette be Grahovac kapuját. A portugál középpályás mesterien csavarta el a labdát a sorfal fölött, Nascimento az elmúlt két fordulóban is eredményes volt. Eugen Neagoe bemutatkozó mérkőzésén a moldvai együttes nem tudott pontot szerezni, a vendégek legnagyobb lehetősége a 17. percben maradt ki, Cristea fejesénél Marc mentett.



„Ebben a pillanatban mi vagyunk a román bajnokság legjobb formában játszó csapata. Huszonhárom ponttal a második helyen lehetnénk (ha nincs a szezoneleji pontlevonás – szerk. megj.). Fontos, hogy tudjuk tartani ezt a ritmust, ugyanúgy kell dolgoznunk, mint eddig. Be fogunk jutni a rájátszásba, nagyon bízom a klub minden egyes alkalmazottjában – két-három téli igazolással bármi megtörténhet. A fizetésekkel napirenden vagyunk, a játékosok motiváltak, ugyanakkor én is nagyon jól végzem a munkám” – nyilatkozta a mérkőzés után Vasile Miriuță.

A kolozsváriak kettős állampolgárságú trénere azt mondta, amióta az egyesületnél van, még soha ilyen jól nem teljesített a csapat. Sikerével a CFR feljött a tabella ötödik helyére, a CSM Poli Iași pedig kilencedik a Liga 1 aktuális tabelláján.

Liga 1, 12. forduló

  • Kolozsvári CFR–CSM Poli Iași 1–0 (0–0)
  • gól: Nascimento (58.)
     
  • További program – szombaton: Pandurii Tg. Jiu–FC Botoșani (18.00), Astra Giurgiu–Concordia Chiajna (20.30); vasárnap: FC Voluntari–Marosvásárhelyi ASA (15.30), Steaua–Medgyesi Gázmetán (20.30); hétfőn: Pandurii Tg. Jiu–FC Viitorul (18.00), CSU Craiova–Dinamo (20.30)







EZT OLVASTA MÁR?

X