Nyolc hétre eltiltották a flegmán játszó ausztrál teniszezőt


-A A+

Nyolchetes eltiltást kapott az Ausztráliában született Nicholas Kyrgios a hivatásos férfi teniszezők érdekeit képviselő ATP-től. Az ausztrál sportoló felfüggesztését enyhíthetik, ha felkeres egy pszichológust.

Kyrgios ezúttal a Shanghai Rolex Masters elnevezésű tornán vívta ki a nézők ellenszenvét azzal, hogy a Mischa Zverev elleni második fordulós mérkőzésen sportszerűtlenül viselkedett.

A görög és malajziai felmenőkkel rendelkező teniszező nagyon flegmán játszott, szándékosan veszített el egy-egy labdamenetet, egyáltalán nem küzdött a pontokért, 48 perc alatt el is bukta a mérkőzést.

Első körben az ATP 16500 dolláros büntetéssel sújtotta Kyrgiost, ezt most 25 ezer dollárral megtoldották. A szövetség ugyanakkor jelezte, ha a játékos sportpszichológushoz fordul, az eltiltását három hétre csökkenthetik, így akár november 7-én visszatérhet a pályára.

A mérkőzés utáni sajtóbeszélgetésen az ausztrál botrányhős azt mondta, semmivel nem tartozik a szurkolóknak, nem ő kérte őket, hogy jegyet váltsanak a meccsre. Később a Twitteren elnézést kért a mutatott játékért.

Murray a gyorsítósávon halad

A sanghaji tenisztorna a brit színeket képviselő Andy Murray győzelmével ért véget vasárnap. A szigetországi játékos legyőzte a döntőben a spanyol Roberto Bautista Agutot, így az elődöntőben búcsúzó Novak Djokovics előnye már csak 915 pont a világranglista élén. Murray – aki már hat tornagyőzelemnél jár idén – elmondta, úgy érzi el tudja kerülni szerb riválisát az év végéig.  








EZT OLVASTA MÁR?

X