Anyagi kárpótlást kapnak az eltiltott orosz sportolók


-A A+

Negyvenkét orosz atléta kap az államtól anyagi kárpótlást, amiért nem vehetett részt a riói nyári olimpián.

A sorozatos doppingesetek nyomán a sportág orosz reprezentánsait kitiltották a brazíliai ötkarikás játékokról, s Moszkva utólag határozott úgy, hogy - a büntetést sajátosan ellensúlyozandó - legjobbjainak jóvátételt fizet.

Az összeg nagyságáról nem esett szó a hétfői bejelentésben, amelyet Dmitrij Sljahtyin, az orosz atlétikai szövetség (VFLA) elnöke tett. Korábban, augusztus 25-én Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő sem mondott konkrétumot, amikor közölte, hogy a részvételtől eltiltott sportolóik pénzügyi kárpótlásra számíthatnak.

A távol maradni kényszerültek egyike a karrierjét éppen a riói szerepléssel lezárni készülő Jelena Iszinbajeva, a kétszeres olimpiai bajnok rúdugró volt, aki kitiltásuk után úgy döntött: befejezi pályafutását.

A hétfői moszkvai közlés szerint éppen Iszinbajeva az egyike annak a néhány orosz atlétának, aki a legnagyobb anyagi elismerésre számíthat: sajtóhírek szerint ő, továbbá a női magasugrás 2015-ös világbajnoka, Marija Kucsina és a 110 méteres gátfutás tavalyi vb-aranyérmese, Szergej Subenkov állami "fájdalomdíj" gyanánt egyformán 4 millió rubelt (18 millió forintot) kap.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X