Rosszkor jött a Román Kosárlabda Szövetségnek a kolozsvári „bozgorozás”


-A A+

A női kosárlabda-bajnokság múlt heti rangadóján elhangzott magyarellenes skandálásoknak várhatóan lesznek következményei. Rusz István, a Sepsi SIC menedzsere a Maszolnak azt mondta, a szövetségnek kötelessége megbüntetni a mérkőzést rendező Kolozsvári U-t.

Nagyon rosszkor jött a Román Kosárlabda Szövetségnek (FRB) mindaz, ami a női kosárlabda Nemzeti Liga hatodik fordulójának kolozsvári rangadóján a hazaiak szurkolótáborában elhangzott. Amint arról beszámoltunk, a Horia Demian Sportcsarnokban rendezett mérkőzésre sokan csak azért váltottak jegyet, hogy a magyarokat gyalázhassák. A „bozgorozás” várhatóan nem marad büntetlenül, az ügy már csak a 2017-es, kolozsvári társrendezésű Európa-bajnokság miatt is kényelmetlenül érintheti a szövetséget.

Információink szerint jó esély van arra, hogy a tornára kijutott magyar válogatott éppen a románok csoportjába kerüljön. A szabályok szerint a FRB ellenfelet választhat magának, és úgy tudjuk, a csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentik, hogy a magyarokat hívják táncba. Ennek egyrészt sportszakmai okai vannak, hiszen a mezőnyből a magyar válogatott áll legközelebb a románhoz, ami a játéktudást illeti. Másrészt így garantált lenne a magas nézőszám, mivel előreláthatólag sok magyarországi rajongó ellátogatna Kolozsvárra. A kincses városban történt "bozgorozás" miatt azonban a magyar szövetség válaszlépése kiszámíthatatlan.

Kosár-Eb: Hanga Ádám reméli, Kolozsváron játszhatnak

Az Universitatea sportklub kosárlabda-szakosztályának ezúttal nem jött be a mozgósítás. A házigazdák hiába próbáltak sportszerűtlen eszközökkel előnyt kovácsolni maguknak, az egymeccses szurkolótábor akciója pénzbírsággal járhat. A vendéglátók ráadásul a mérkőzést is elveszítették, a székelyföldi csapat megszakította az U veretlenségét. Rusz István, a Sepsi SIC menedzsere hangsúlyozta, hogy a Román Kosárlabda Szövetségnek kötelező módón meg kell büntesse a riválist.

„A szövetségnek kötelessége büntetést kiszabni. A megfigyelő jelentésében minden meg kell jelenjen, ha ez nem történik meg, ő is büntetést kaphat, amiért nem tájékoztatta pontosan a szövetséget. Úgy tudom, a klub esétben háromezer lej a legkisebb pénzbírság” – nyilatkozta portálunknak a háromszéki klub képviselője.

Rusz István elmondta, bár dokumentálták a gyalázatos rigmusokat, egyelőre nem született döntés a további lépésekről. A Sepsi-SIC a szakszövetség mellett a diszkrimináció ellenes tanácsnál is bepanaszolhatja a kolozsvári klubot.

A bukaresti Rapidot 2013 tavaszán 30 ezer lejre büntette a Román Hivatásos Labdarúgóliga (LFP), amiért egy drukkerük, bizonyos Cornel P. magyar zászlót égetett a Kolozsvári CFR stadionjában rendezett bajnoki során.

A Kolozsvári U női kosarasai hétfőn már újabb mérkőzést játszottak a bajnokságban, ismét hazai pályán, de a CSBT Alexandria elleni találkozóra jóval kevesebben voltak kíváncsiak, mint a rangadóra – a frbachet.ro oldalon közzétett statisztika szerint ezúttal 350 néző látta a helyszínen a meccset, de Rusz István szerint ez a szám is erősen megkérdőjelezhető. A legfontosabb viszont az, hogy a bajnoki címvédő Sepsi SIC-nek hűséges szurkolói vannak:

„A mi szurkolóink elkísérnék Alexandriától Iașig, Aradtól Galacig. Amióta Szentgyörgy az A-osztályban van, a román bajnokságban megduplázódott a nézőközönség száma” – véli a zöld-fehérek ügyvezető igazgatója. A szezon előtt a sepsiszentgyörgyiek a döntőbe kerülést tűzték ki célul.

Címlapi fotó: Manases Sándor








EZT OLVASTA MÁR?

X