BL: sztárcsatárja nélkül is megcsinálta a Dortmund


-A A+

Pierre-Emerick Aubameyang váratlanul kikerült a Borussia Dortmund keretéből, a német csapat viszont nélküle is beverekedte magát a labdarúgó Bajnokok Ligája kiesés szakaszába. Kisebb meglepetésre a Leverkusen mindhárom pontot elhozta a Wembley-ből, a Real Madrid pedig kétgólos előnyt szórakozott el Varsóban. Továbbra is veretlen a Leicester City, akárcsak a Juventus, de a torinóiak átengedték a csoportelsőséget a gálázó Sevillának. Ennek Allegri nem nagyon örült.

A BL-csoportkör negyedik fordulójának szerdai játéknapján egyedül a Borussia Dortmund harcolta ki a továbbjutást. A német topcsapat Adrián Ramos fejesgóljának köszönhetően hazai pályán is legyőzte a Sporting CP együttesét. A kolumbiai csatár rendszerint a cserepadon kezdi a meccseket, most azonban az első perctől pályán volt. Érdekes módon Pierre-Emerick Aubameyang kikerült a dortmundiak keretéből, a hírek szerint a gaboni mesterlövészt egy belső konfliktus miatt büntette meg a klub – Thomas Tuchel vezetőedző nem kívánta részletezni az esetet.

Az F-csoport másik mérkőzésén közel sem volt akkora hangulat, mint Dortmundban, hiszen a Legia Warszawa korábban súlyos büntetést kapott az UEFA-tól: szurkolói rendbontás miatt az egyébként 80 ezer eurós pénzbírsággal sújtott lengyel bajnok zárt kapus meccsen fogadta a Real Madridot. Ha a klubnak nem is, a csapatnak jót tett a szurkolók hiánya, a Legia kétgólos hátrányból fordítva majdnem győzni tudott Zinedine Zidane alakulata ellen. A vendégek Mateo Kovačić 85. percben jegyzett góljával gyűjtöttek be egy pontot a lengyel fővárosban.

A londoni Wembley Stadionban már nem volt gond a nézőszámmal, az uefa.com tájékoztatása szerint a helyszínen 85 ezren látták a Tottenham Hotspur és a Bayer Leverkusen összecsapását. Ahogy azt Christian Eriksenéktől megszokhattuk, ezúttal is becsületesen mentek előre, de a Leverkusen győzni tudott a legendás stadionban. Kevin Kampl a második félidőben begyűjtött egy megpattant labdát és bevágta a mérkőzés egyetlen gólját. Vereségével a Tottenham lépéshátrányba került, a csoportot a CSZKA Moszkvát elintéző Monaco vezeti nyolc ponttal, a Leverkusennek hat pontja van, míg a londoniaknak csak négy.

A Leicester City hazai fronton közel sem teljesít olyan szenzációsan, mint a legutóbbi szezonban, de a Bajnokok Ligájában jól áll a Rókák szénája. Három győzelem után gólnélküli döntetlen következett az FC Köbenhavn pályáján, így a Leicester City lassan bebiztosítja a továbbjutást. Időközben az FC Porto tette a dolgát a Club Brugge-zsel szemben, Nuno Espírito Santo legénysége jó eséllyel ott lesz a nyolcadöntőben, míg a dán aranyérmes várhatóan az Európa Ligába kerül át. Massimiliano Allegri a lefújás után villámgyorsan elhagyta a pályát.

A Juventus edzőjét csapata teljesítménye dühíthette fel, a piemonti klub játékosai nagyon könnyelműen kezelték a Lyon elleni mérkőzést. A Juve Higuaín büntetőjével hiába került előnybe a találkozó elején, később átadta a kezdeményezést, ezt pedig kihasználták a franciák. Corentin Tolisso a hajrában pontot mentett az OL-nek, amely így is nehéz helyzetben van. A Lyon hat pontra áll a csoportelső Sevillától, és négy egységre a második helyezett olasz riválistól. A Sevilla amúgy 4–0-ra gázolta le a Dinamo Zágrebet.

UEFA Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló
Szerdai eredmények

Így állnak a csoportok.

E-csoport

  • AS Monaco–CSZKA Moszkva 3–0 (3–0)
  • gól: Germain (13.), Falcao (29., 41.)
     
  • Tottenham Hotspur–Leverkusen 0–1 (0–0)
  • gól: Kampl (65.)

F-csoport

  • Borussia Dortmund–Sporting CP 1–0 (1–0)
  • gól: Ramos (12.)
     
  • Legia Warszawa–Real Madrid 3–3 (1–2)
  • gól: Odjidja (40.), Radovics (58.), Moulin (83.), ill. Bale (1.), Benzema (35.), Kovacic (85.)

G-csoport

  • FC Köbenhavn–Leicester City 0–0
     
  • FC Porto–Club Brugge 1–0 (1–0)
  • gól: André Silva (37.)

H-csoport

  • Sevilla–Dinamo Zagreb 4–0 (1–0)
  • gól: Vietto (31.), Escudero (66.), N`Zonzi (80.), Ben Yedder (87.)
     
  • Juventus Torino–Lyon 1–1 (1–0)
  • ​gól: Higuaín (13., büntetőből), ill. Tolisso (85.)







EZT OLVASTA MÁR?

X