Szintet lépne a Dribli gyerekfociklub
Ha nem megy erővel, meg kell oldani furfanggal – véli Könczei Soma, a Kolozsváron, Bánffyhunyadon, valamint Besztercén működő, nemrég ötödik születésnapját ünneplő Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klub vezetője. Szerinte önmagában az is nagy siker, hogy az elmúlt években rengeteg gyereket megmozgattak, ugyanakkor fontos lenne a következő időszakban szintet lépni és jó eredményeket elérni a különböző tornákon, a bajnokságban. Az alábbi beszélgetésből kiderül, hogyan tér vissza a magyar futball saját gyökereihez, de szó esett arról is, milyen problémákkal szembesülnek a Dribli szakemberei.
Mire kerül nagyobb hangsúly az általad irányított klubnál, a tömeg- vagy a versenysportra?
Két irányban haladunk, a tömegsport és a versenysport egyformán fontos. Romániában úgy gondolkodnak az emberek, hogy elküldik sportolni a gyereket és azonnal várják az eredményeket. Pedig nem lehet mindenkiből sportoló, viszont mindenki kellene sportoljon. Elsősorban az angolszász országokban, de sok más nyugat- és dél-európai államban jól működik a tömegsport rendszere, nálunk már kevésbé. Az egészségügyi problémák viszont gyakoriak, amit csak fokoz, hogy az iskolában túl sokat ülnek a gyerekek – ez természetellenes állapot, mivel a gyerek állandóan mozogna. Magyarországon ezért vezették be a napi szintű testnevelésórát, ettől messze vagyunk.
A többi sportághoz viszonyítva miért előnyösebb a foci a gyermekek szempontjából?
A foci belépési szintje alacsony. Ha nem tudsz korcsolyázni, akkor nem mehetsz el hokizni, a vízilabdázáshoz előbb meg kell tanulni úszni. A focit azonnal lehet élvezni, ha nagyjából mindenki azonos szinten van a társaságban. A futball tehát leginkább alkalmas arra, hogy tömegsporttá váljon. Amellett, hogy ez a sportág a gyerekeknek barátokat, játékot, szórakozási lehetőséget ad, a folyamatos fejlődésüket szolgálja. Más sportokat mindig az ügyesebb végtaggal végzünk, a futballnál pedig az ügyetlenebbiket használjuk. Ugye akármilyen ügyes egy Messi, akkor sem tudja tízből tízszer oda rúgni a labdát, ahova akarja.
Sok probléma volt például azzal a tévhittel, hogy a tanulás miatt nincs idő a focira, újabban azonban a pedagógusok mondják, hogy rengeteget fejlődött egy-egy gyerek, amióta hozzánk jár. Igaz, hogy az időből veszít, de hiába ülne egy helyben órákon keresztül, inkább jöjjön és fusson egy kicsit. Mindez visszahat a sulira is, ha frissebb aggyal ülsz le tanulni, sokkal hatékonyabban tudod elvégezni a leckét.
Az erdélyi magyar gyerekfociklubnál fontosnak tartják, hogy lányok is sportoljanak. A labdarúgásról a társadalomban élő sztereotípiák miatt évekig alig jelentkeztek kislányok edzésre. Ma már azonban a klub büszke arra, hogy szinte minden csoportban van legalább egy lány.
A szülőkkel vagy a gyerekekkel nehezebb foglalkozni?
Budapesten a Baráti Bőrlabda FC-nél Somodi László volt a főnököm, amikor elkezdtem a szakmában dolgozni figyelmeztetett, hogy a szülő a sport legnagyobb ellensége. Amúgy sok más tevékenységnél lehet ugyanezt hallani a pedagógusoktól, de talán a futballnál ez fokozottan igaz, mivel – ahogy viccesen mondani szokták – ehhez a sporthoz mindenki ért. Két helytelen hozzáállást tudnék kiemelni: az egyik, amikor „az én fiam a legügyesebb”, a másik pedig, hogy „az én fiam nagyon ügyetlen”. Inkább meg kellene benne bízni a gyerekben, hagyni, hogy csinálja és támogatni – ennyi a szülő feladata, nem kell túlbonyolítani. Az egyik legfontosabb dolog az önbizalom. Amit az edzésen csinálunk, azt meg kell mutatni a meccsen. Ha nagyon lefrusztrálják a gyereket, akkor nem tudja megoldani a feladatát a pályán.
Milyen más problémákkal szembesültök a kollégáiddal?
Sokszor visszagondolok arra az esetre, amikor a nyolcvanas években Sepsiszentgyörgyön – nyilván gyerekek között vannak konfliktusok, kié legyen a pálya, egy kis bunyó, hasonlók – mentünk haza könnyes szemekkel, a tanító néni pedig meglát, s megkérdi, hogy miért sírunk. Mondja a barátom, megvertek a románok, mire jön a válasz: halkabban, mert meghallják! Akkoriban nagyon kevés román élt a városban… Nekem aztán olyan szempontból szerencsém volt, hogy kikerültem Magyarországra, így sok mindenből kimaradtam, de generációról generációra átadtak ilyeneket, hogy: ne nagyon feltűnősködjünk, túl udvariasnak kell lenni, nehogy megszóljanak. Amikor elkezdtem a Driblivel foglalkozni, volt aki kérdezte, na és mit szólnak hozzá a románok? Én azt vallom, mindenki végezze a saját dolgát. Ezek egyébként olyan jellegű problémák, hogy amikor kimegyünk a pályára, akkor hiába vagyunk fociban nagyon jók, egy hozzánk képest fele annyira jó csapat simán meg tud verni, mert más a mentalitásuk.
Nem lehet, hogy a román gyerekek labdarúgásban ügyesebbek, mint a magyarok?
Ez egyáltalán nem igaz. Persze vannak különböző focistílusok, amik a néplélekkel összefüggnek. Például egy latinos futball teljesen más, mint egy német futball. A magyar válogatott egyik problémájának többen azt vetik fel (elsősorban Ferenczi Attila szakíró), hogy elvesztette a stílusát. Régebb mi voltunk a Duna-menti iskola legfőbb képviselői, ez a kör aztán nagyon sokat adott a világnak. Az angolok futballja nagyon bennfentes maradt a kilencvenes évekig, de a szigeteket leszámítva az összes nagy csapatnál voltak magyar edzők. Elsősorban a holland stílus volt, ami erősen ebből gyökerezik, a hollandoknak pedig később nagy szerepük volt a Barcelonában, már Rinus Michelstől kezdve. Gyakorlatilag ez a mai katalán stílus is ebből gyökerezik, most éppen ehhez térünk vissza, mi is a katalán iskola alapján dolgozunk. Az európai klubfutballban az utóbbi évtized abszolút a Barcáról szólt, valamit valószínűleg jól csinálnak. Ráadásul nekünk is könnyebb olyat tanulni, ami hozzánk közelebb áll, másrészt nagyon jó a metódusa.
Visszatérve egészen a grundokig, a magyar stílust a technikás foci dominálta, éppen ezért nem nagyon ízlik nekünk az erőszakosabb játék, mint mondjuk az orosz, vagy a szerb iskola, amit itt a balkánon dívik, és amihez a románok is közelebb állnak, egy kis latinnal keverve. Nagyon fontos a mentalitás, vissza kell ezt hozni, mert Puskásék is technikás focit játszottak, s bár néha szétrúgták őket, nagyon brutál meccseik is voltak, de valahogy megoldották a nehezebb feladatokat is. A mieink még nem tartanak ott mentalitásban, ahelyett hogy okosan megoldanák, megijednek, az utolsó pillanatban visszahúzzák a lábat. Pedig akkor is lehet érvényesülni, ha a másik erősebb, ehhez elengedhetetlen egy kis furfang. A Driblinél ezt próbáljuk beléjük nevelni, miközben az iskolában teljesen más a felfogás. Szó sincs férfias nevelésről, mindenki túlfélti a gyereket, otthon, a suliban, és akkor a heti három edzés technikára elég, de hogy mentalitásban is javítsunk, az már komoly kihívás.
Öt éve működik a Dribli, hogyan értékelnéd ezt az időszakot?
Az elmúlt öt évet úgy foglalnám össze, hogy a nulláról felkerültünk a térképre. Az első edzést öt gyermekkel tartottunk, mostanra viszont bekerültünk a köztudatba. Játszunk a bajnokságban, folyamatosan megyünk ilyen-olyan turnékra. A futballcsapat viszi előre a klubot. Nagyon fontos azonban, hogy húzzunk egy vonalat, eltelt öt év, a következő öt évben szeretnénk nagy csapattá válni, bajnoki címekért küzdeni. Egyelőre a hátsó zónákban vagyunk, hasonló kis csapatokkal küzdünk a helyekért. Kolozsváron egyébként nagy a versengés a focisulik között, de csak nálunk van magyar nyelvű képzés. Reméljük, öt év múlva a CFR-rel leszünk egy szinten és egyre több válogatott gyerekünk lesz, a magyar gyerekek pedig minket választanak.
A kissrácok egyébként mennyire tartják vonzónak a focistakarriert?
Más kluboknál azért jobb a mentalitás, mert ott mind a húszan futballisták akarnak lenni, nem csak a pályán lévők, hanem a cserék közül is mindenki. Nálunk az a kilenc játékos, aki a pályán van, az sem akar mind futballista lenni. Bármennyire népszerű a futball, a magyarok körében a presztízsértéke nagyon alacsony, ahogy alacsony önmagában a mozgásnak, a sportnak is a presztízse, ezért van nagy szükség tömegsportra. Most már kezdik felismerni, hogy kell a mozgás. Ez az öt év már csak azért is sikeresnek nevezhető, mert rengeteg szülőt meggyőztünk, hogy hozzák el mozogni a gyerekeket. Nálunk viszont többnyire úgy gondolkodnak, hogy a foci a bunkók sportja, továbbá nagyon romános környezet. Focistának lenni itt nagyon ciki, de azt mondtam egyik szülői értekezleten, megértem, ha szeretnék, hogy a gyerekükből ügyvéd legyen és keressen havi kétezer eurót, de ha véletlenül nagy futballista lesz és havi 100 ezret fog keresni, nem fogok bocsánatot kérni.
Valóban látsz arra reális esélyt, hogy a driblisek közül bárkiből is profi futballista legyen?
A nyáron négy fiút meghívtak a csapatunkból a Puskás Akadémia erdélyi magyar gyermekeknek rendezett edzőtáborába. Időnként össze akarják őket gyűjteni, hogy láthassák a fejlődésüket, mi korábban ennek reményében kötöttük megállapodást, hátha valakiből profi lesz. Ez egy első lépés, ha ők ki tudnak tartani és továbbra is fejlődnek, akkor igenis van rá esély. Ehhez viszont millió dolog kell. Nem lehet megmondani, kiből lesz futballista, csak azt, hogy kiből nem. Sok minden közrejátszhat: sérülések, továbbtanulás, a szülők támogatása, és a sort lehetne folytatni. Ha a gyerek részéről azonban van hajlandóság, és minden bejön, akkor lehet rá esély. Reméljük, ezt mások is elhiszik!
- 34961 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34963 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34963 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34964 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34966 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34966 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni