„Mentálisan erősebbek lettünk” – fontos meccsek várnak a Sportklubra


-A A+

Eredményes napokat tudhat maga mögött a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata, amely a Fehérvári Titánok elleni győzelmet követően a román bajnokságban is fontos sikereket könyvelt el. A Gyergyószentmiklósi Progymot és a Bukaresti Steauát páros meccseken győzték le.

Ebben nagy segítségére volt a csapatnak, hogy a légióskeret véglegessé vált: a kazah játékosok érkeztével – akik le is tették névjegyüket – stabilizálódott a védelem és csatársor. Van távozó is, hiszen Matt Spafford már nem a csapat tagja.

A sikeres hét után viszont még fontosabb napok következnek, ezúttal a MOL Ligában, ahol a csapat elkezdheti tetemes hátrányának ledolgozását. Pénteken 19 órától a Sportklub volt edzője, a Christer Dreberg által felkészített HK Beográd, hétfőn a címvédő DVTK Jegesmedvék, majd csütörtökön és pénteken a Dunărea Galați érkezik.

Tom McCarthy, a Sportklub kanadai vezetőedzője elmondta, az öltözőben egyre jobb a hangulat, az új játékosok kezdenek beilleszkedni:

„Többször is említettem, ha keményen dolgozol, annak meglesz az eredménye. A változás pedig egyre jobban érződik, az öltözőben is egyre jobb a hangulat. Magabiztosabbak vagyunk, mentálisan erősebbek lettünk. Arra kell törekedjünk a továbbiakban is, hogy a hibáinkat minimalizáljuk. Az új játékosok új szellemiséget hoztak, van aki már belerázódott az itteni közegbe és van akinek még idő kell. Egyelőre csak a soron következő meccsre fókuszálunk, amely létfontosságú lesz” – fogalmazott a tréner.








EZT OLVASTA MÁR?

X