Álomdöntőt játszanak az ATP-világbajnokságon


-A A+

A világranglista első és második helyezettje játssza vasárnap este az ATP-világbajnokság döntőjét Londonban. Aki győz, az első helyen zárja az évet.

Az elsőként rangsorolt Andy Murray több mint három és fél óra után verte a kanadai Milos Raonic-ot, míg a második helyen kiemelt, címvédő szerb Novak Djokovics két sima játszmában legyőzte az ötödikként rangsorolt japán Nisikori Kejt a 7,5 millió dollár összdíjazású torna elődöntőjében.

A szombati első elődöntőben Murray három szoros szettben győzte le a negyedik helyen kiemelt kanadai Milos Raonicot, akinek a harmadik szett rövidítésében egy alkalommal meccslabdája volt. A találkozó több mint három és fél óráig tartott.

A döntő román idő szerint 20 órakor kezdődik. Ha az ötszörös világbajnok Djokovics megnyeri a szupertornát, akkor visszaszerzi Murraytől a világelsőséget. Egyben utolérné a hat vb-címével rekorder – és nyár óta pihenő – svájci Roger Federert, aki 2001 óta először hiányzik a novemberi seregszemléről.

Elődöntők:

Djokovics (szerb, 2.)–Nisikori (japán, 5.) 6:1, 6:1

Murray (brit, 1.)–Raonic (kanadai, 4.) 5:7, 7:6 (7–5), 7:6 (11–9)








EZT OLVASTA MÁR?

X