Női kézilabda-Eb: Tomori kikerült a keretből


-A A+

Súlyos sérülését követően Tomori Zsuzsanna még nem bírná a sorozatterhelést, így a Győri Audi ETO KC játékosa kikerült a jövő héten kezdődő Európa-bajnokságra készülő női kézilabda-válogatott keretéből.

A magyar szövetség hétfői közleménye szerint Balogh Péter, a győriek csapatorvosa, valamint Tállay András, az MKSZ elnökségének sportegészségügyért felelős tagja is megvizsgálta, és egyértelművé vált, hogy a 29 éves átlövő térde nem bírná el a kontinensviadalon fellépő terhelést.
​A magyar válogatott tagjai hétfőn délután Debrecenben találkoznak, ott készülnek, majd hétvégén Kolozsváron vesznek részt egy nemzetközi felkészülési tornán. A Kárpát Kupán a világbajnoki bronzérmes házigazdák, a román B-válogatott és a magyar csapat mellett eredetileg a vb-ezüstérmes, olimpiai negyedik helyezett Hollandia is indult volna, de utóbbi együttes nem sokkal a rajt előtt lemondta a szereplést, és B-csapatát nevezte a viadalra.

A romániai tornát követően Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese december 4-én utazik Malmőbe, az Európa-bajnokság csoportkörének helyszínére. A kontinenstorna rajtjára legfeljebb 16 játékos nevezhető, s a viadal során három cserére van lehetőség.








EZT OLVASTA MÁR?

X