Magyar-román meccsen dől el a kolozsvári Kárpát-kupa nyertese


-A A+

Az előzetes várakozások szerint Románia-Magyarország mérkőzésen dől el vasárnap este 8 órától a Kárpát-kupa győztesének kiléte. A Kim Rasmussen vezette magyar csapat nyögvenyelős játék után 30-26-ra nyert Hollandia B-válogatottja ellen, az Ambros Martín által irányított román válogatott az ország B-csapatát győzte le.

A kolozsvári új sportcsarnokban megrendezett Kárpát-kupa első, Magyarország-Hollandia mérkőzésének alaphangját egy mintegy harminc fős gyerekcsapat adta meg, amely előbb torkaszakadtából elénekelte a magyar himnuszt, majd végig-„ria-ria-hungáriázta” a meccset.

A mérkőzés elején a sajtópáholyból úgy spekuláltunk, hogy biztosan egy gyerektornára érkezett magyar csapat foglalt helyet a baloldali kapu mögötti lelátón. A fiatalok lelkesedését sem Görbiczék pocsék játéka, sem pedig a holland gólokat hangosabban megtapsoló „semleges” kolozsvári nézők nem tudták tönkretenni. 

A 12-13-as holland vezetéssel zárult első félidő után a büfé előtt megszólítottuk az egyik kislányt, aki készségesen elmondta, hogy Vásárhelyről jöttek a tornatanárnővel. „Hódmezővásárhelyről?” - kérdezünk vissza. „- Nem, Marosvásárhelyről” - jött a válasz. Az Ábrahám névvel feliratozott mezt viselő kislánytól megtudtuk, hogy a Bolyai Farkas Líceum kézilabdacsapatának tagjai biztatták a legnagyobb természetességgel a magyar csapatot. 

​Bár a végeredményből (31-23) azt gondolhatnánk, hogy egyszerű dolga volt a nap második mérkőzését a román A-válogatottnak a fiatal játékosokból alkotott B-válogatott elleni összecsapáson, Ambros Martín csapatának csak a végjátékban sikerült ellépnie a nagycsapat ajtaján döngető lányok alkotta csapattól. 

Kárpát-kupa, eredmények

  • Magyarország–Hollandia 30-26
  • Románia A–Románia B 31-23

Vasárnapi összecsapások

  • Hollandia–Románia B (17 óra)
  • Magyarország–Románia (20 óra)







EZT OLVASTA MÁR?

X