CFR: Martinez sérülten érkezett és sérülten távozott


-A A+

Csak egyszer, a szerződéskötése utáni fotózkodáskor ölthette magára a Kolozsvári CFR 1907 mezét Jorge Martinez, ugyanis a már sérülten érkezett dél-amerikai csatár sosem épült fel.martinez

A tizennyolcszoros uruguayi válogatotthoz nagy reményeket fűztek a Fellegváron, hiszen 2010-ben a Juventus 12 millió eurót pengetett ki érte a Cataniának. A piemonti klubnál egy súlyos sérülés miatt sajnos nem tudta meghálálni a belé vetett bizalmat.antren2

A Kolozsvári CFR tavaly szeptemberben vette kölcsön Martinezt, és mindent megtett a játékos hadrendbe állítása érdekében, többek között a csapat orvosi szponzorának, az Alcibademnek a törökországi klinikáján is kezelésben részesült.

Jorge Martinez karrierje hazájában, a Montevideo Wanderers-nél indult, ahol 2000-2006 között játszott, majd egy évig a Club Nacional de Footballt erősítette. Első európai csapata a Catania volt, ahol 2007 és 2010 között 86 mérkőzésen 22 gólt szerzett. Ekkor figyelt fel reá a Juventus, amely 12 millió euróért vásárolta meg a sziciliai egyesülettől. Az észak-olaszországi zebráknál csak 14 mérkőzésen kapott szerepet és egy gólt sem lőtt. A Juve ezután kölcsönadta Cesena, ahol 2012 tavaszán megsérült.

A Kolozsvári CFR kerete. Kapusok: Felgueiras, Stăncioiu, Man; Hátvédek: Camora, Sepsi, Pinto, Cadu, Piccolo, Maftei, Rada, Panin; Középpályások: Rui Pedro, Deac, Hora, Valente, Mureşan, Alberto, Vass, Godemeche, Celestino, Păun; Csatárok: Sougou, Kapetanos, Weldon, Ganea, Bjelanovic, Buş.

Nem utazott el a vasutasok marbellai edzőtáborában Mincă, Diogo, Kivuvu, Lignani, Alfred, Aguirregaray, Nicoară és Bastos sem az idény kezdetén leszeződtetett játékosok közül.Attachment-site1

A marbellai edzőmérkőzések menetrendje

  • Január 19: Kolozsvári CFR – Ferencváros TC
  • Január 23: Kolozsvári CFR – FC Luzern
  • Január 25: Kolozsvári CFR – Young Boys Bern
  • Január 30: Kolozsvári CFR – Videoton Székesfehérvár
  • Február 1: Kolozsvári CFR – Dnyepr Dnyepropetrovszk







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X